Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

HOMNIUS, Festus (1576, Jelsum – 1641, Leiden): németalföldi kálvinista teológus, a remonstráns nézetekkel szembeforduló kriptokálvinista ortodoxia képviselője. Teológiai tanulmányait Franeker egyetemén és La Rochelle kollégiumában végezte, 1602-től pedig Leidenben szolgált lelkipásztorként és a helyi teológiai konviktus elöljárójaként. Az arminiánus felfogás körül kibontakozó vitában H. kezdetektől ¤ F. Gomarus kriptokálvinista, a szélsőséges kettős predestináció elvét hirdető nézetét képviselte. 1604-től H. polemikus iratok egész sorában állt ki az üdvösségre való eleve elrendelés tétele mellett és komoly szerepet játszott a remonstráns felfogást elítélő 1618-19-es dordrechti zsinat előkészítésében. Specimen controversarium belgicarum című tanulmányi anyaga egyike volt a zsinatra készülő gomarista teológusok szellemi fegyvereinek. Magán a zsinaton H. levezető elnökként is szerepet vállalt és egyike volt azoknak a teológusoknak, akik a remonstránsok ellen összehangolt egyházi és állami szankciókat, az elmarasztaltak minden közhivatalból való eltávolítását követeltek. 1620-ban, a konzervatívok győzelmét követően erősen apologetikus szellemben megírta a zsinat és a teljes arminiánus vita históriáját, néhány polemikus művében pedig a katolikus kontroverz-teológia ¤ R. Bellarmini által képviselt eszméivel szállt szembe. Élete későbbi szakaszában H. elkészítette a Confessio belgica magyarázatos latin fordítását és irányítója volt a németalföldi kálvinista egyház hivatalos bibliafordítása, a Staatenbijbel munkálatainak is.

Fő művei: Acta Synodi nationalis Dortrechti habitae, Dordrecht: 1620.; Disputationes LXX, adversus pontificios, seu Collegium Anti-Bellarminianum, Leiden: 1637.; Confessio Belgica, Leiden: 1637. Irodalom: P. J. Wyminga: Festus Homnius, Leiden: 1899.; RGG. III. (HP)


címoldal
index-H