HOFMANN, Johann Christian Konrad von (1810, Nürnberg – 1877, Erlangen): német lutheránus teológus, az erlangeni iskola képviselője. 1827-től Erlangen, 1829-től Berlin egyetemén tanult teológiát és történelmet és ebben az időben elsősorban berlini tanára, ¤ L. v. Ranke historizmusa hatott rá. Közel egy évtizeden át középiskolában tanított, 1838-ban pedig Erlangen egyetemére nyert kinevezést. 1842 és 1845 között Rostock egyetemén volt a biblikum tanára, 1845-ben azonban végleg visszatért Erlangenbe, ahol élete végéig újszövetségi egzegézist, etikát és dogmatikát adott elő. Tanári munkája mellett H. az 1860-as években résztvett a politikai közéletben is: tagja volt a Bajor Haladás Pártjának és szűkebb pátriáját képviselte a bajor parlamentben. Zömében biblikus témájú művei révén H. az erlangeni iskolának a felvilágosodás túlzó racionalizmusát elutasító és a történetiség elvéhez visszatérő, az antropológiai és a hermeneutikai szempontoknak nagy jelentőséget tulajdonító véleményét képviselte. Így határozottan tagadta azt a véleményt, amely a Szentírásban pusztán épületes morális útmutatást vélt felfedezni Istenről és az Isten – ember kapcsolatról szóló szent történelem helyett. H. értelmezése szerint az Ószövetség Krisztusra utal és benne teljesedik be; Krisztus újszövetségi alakja viszont az egyházban, a hívők közösségében nyeri el igazi értelmét és ezt a történelmileg reális értelmet semmilyen radikális kritika sem képes lerombolni.

Fő művei: Weissagung und Erfüllung im A. und N. T., Erlangen: 1841.; Der Schrift beweis 1-3., Erlangen: 1852-56.; Zusammenfassende Untersuchungen der einzelnen neutestamentlichen Schriften, Erlangen: 1881.; Die biblische Geschichte des NT., Erlangen: 1883.; Biblische Theologie des Neuen Testaments, Erlangen: 1886.; Biblische Hermeneutik, Erlangen: 1880. Irodalom: W. Volck: Zur Erinnerung an J. C. K. v. H., Erlangen: 1878.; J. Wach: Das Verstehen. Grundzüge einer Geschichte der hermeneutischen Theorie im 19. Jhd. 1-2., Tübingen: 1929.; RGG. III.; LThK. V. (HP)