HINKMAR (806, ? – 882, Epernay): frank teológus, egyházpolitikus és kánonjogász, bencés szerzetes majd Reims érseke. Tanulmányait St. Denis apátságában és az aacheni udvari iskolában végezte. A karoling dinasztia trónviszályai közepette H. a nyugati frank területeket uraló Károly híve és tanácsadója lett, akinek jóvoltából 845-ben Reims érseki székébe emelkedett. Kiemelkedő civil- és kánonjogászként és nagyhatalmú politikai szereplőként H. fontos szerepet játszott az uralkodói és az egyházi hatalom közötti viszony formálásában, a hatalom természetéről vallott felfogásában pedig a Gelasius pápának tulajdonított két hatalom elméletet képviselte. Egyházszervezeti és egyházjogi tevékenységének fontos része volt a püspöki hatalomnak a világi befolyástól való függetlenítésére irányuló törekvés, a prímási intézmény jogi megalapozásának és az érsekek metropolitai hatalma szuffraganeus püspökökkel szembeni megerősítésére irányuló igénye. A 850-es évektől ez a törekvés H. számos önkényes és hatalmaskodó intézkedését eredményezte, amelyeket helyi zsinatok és pápai döntések tudtak csak megnyugtatóan orvosolni. H. teológusként és bíráskodó főpásztorként is aktívan vette ki a részét a ¤ Gottschalk predestinációs nézetei körül kibontakozó, ¤ Hrabanus Maurus mainzi érsek által irányított teológiai vitából. Kora kiemelkedő kánonjogászaként H. capitulum-gyűjteményt állított össze olyan korábbi joganyagból, amely a püspöki hatalom gyakorlásának módjait, az egyházmegyék és a papság életének szabályozását hivatottak rögzíteni, elméleti és gyakorló jogászként pedig a házasságjog területén jutott alapvető megállapításokra. H. nevét a teljes bizonyosság igénye nélkül összefüggésbe szokás hozni a Collectio Pseudo-Isidoriana címet viselő, a 850-es években egyháztartományában hamisított dekretális-gyűjteménnyel, amely zömében hamis pápai és zsinati dokumentumokat tartalmaz, főleg az egyház hatalmának és fegyelmének valamint a pápai tekintélynek a megerősítése érdekében és amelynek része a híres-hirhedt Donatio Constantini, a pápák világi hatalmát megalapozó, indokló és azt a múltba vetítő adománylevél is.

Fő művei: Capitula Hincmari Remensis; Hincmari Episcopi Remensis epistolae; J.-P. Migne: Patrologia latina 125-126. Irodalom: J. Devisse: Hincmar, archeveque de Reims 1-3., Geneve: 1976.; Erdő P.: Az egyházjog forrásai. Történeti bevezetés, Budapest: 1998.; RGG. III.; LThK. V.; TRE. XV.; BBKL. II. (HP)