HILDEGARD von BINGEN /Bingeni Szent Hildegard, Hildegard von Bermersheim, Hosenbach/ (1098, Bermersheim bei Alzey – 1179, Rupertsberg bei Bingen): német misztikus, teológiai és természetgyógyászati író, a középkori kolostori orvoslás jelentős alakja, bencés apáca. Gyenge fizikumú, sokat betegeskedő kislányként került Disibodenberg bencés kolostorába, ahol a következő két évtizedben igen alapos képzésben részesült. 1136-ban apátnővé választották, 1147-től pedig az általa alapított Bingen/Rupertsberg kolostorának élén állt. Spirituális tekintélye, közéleti szerepvállalása mellett a következő évtizedekben szinte egész Németországot bejárta, pápákkal, fejedelmekkel, jeles teológusokkal tartott kapcsolatot, kiterjedt levelezése révén pedig keresett lelki tanácsadóvá vált. Elkötelezett szószólója volt az egyházi élet belső megújításának, kolostorában pedig messze földön is nevezetes kórházat szervezett. Misztikus élményei, látomásai gyerekkorától voltak, 1141-től pedig belső sugallat hatására – magabiztos latin tudás hiányában gyóntatója segítségével – írásba is foglalta azokat. Víziói elsősorban biblikus témákhoz, motívumokhoz kötődtek, amelyeket az egyházatyák gondolataira és ¤ Szent Benedek írásaira támaszkodva igyekezett értelmezni. Misztikus rendszerének középponti témája az ember megváltásának Isten megtestesülése általi megvalósulása és az ember Isten felé vezető útjának keresése volt. Misztikus rendszerét összefoglaló trilógiájában a Szentháromság egyes személyeit középpontba állítva a misztikus dogmatika, az aszketikus etika és az emberközpontú evilágiság témáit dolgozta fel, azt az utat, amelyen az isteni fény az emberhez érkezik, látomásait pedig külön gyűjteménybe rendezte. H. egész élete során különös érdeklődésselfordult az orvoslás kérdései felé. Kolostorában gyógynövényeket termesztett, füvészkönyvet állított össze és elsősorban természetes gyógymódok segítségével betegeket ápolt, sőt szerzője volt kora egyik legismertebb orvoslási és természetrajzi kézikönyvének is. Sokoldalúságát bizonyítják irodalmi és zenei ambíciói is: számos fennmaradt dala, költeménye mellett még egy jámbor zenés játéka is ismert. A már életében jelentős misztikusnak és orvosnak tekintett H. az életszentség hírében halt meg; rövidesen már kultusza is kialakult és hivatalos kanonizációjának lezáratlansága ellenére igen régtől fogva szentként tisztelik a katolikus egyházban.

Fő művei: Visionum ac revalationum libri tres; Scivias; Liber votae meritorum; Liber divinorum operum; Causae et curae; Ordo virtutum; Liber simplicis et compositae medicinae; Carmina; Expositiones evangeliorum; Epistolae; J.-P. Migne: Patrologia latina 192.; Analecta Sanctae Hildegardis Opera, Monte Cassino: 1882. Magyarul: A megváltás tüzes műve, Budapest: 1995.; Szekvenciák, Budapest: 1998.; A természet patikája, Budapest: 2002.; Égi harmóniák - Isteni erők játéka, Budapest: 2003.; Okok és gyógymódok, Budapest: 2004. Irodalom: M. Ungrund: Metaphysische Anthropologie der hl. H. v. B., Münster: 1930.; H. Schipperges: Das Menschenbild Hildegards von Bingen, München: 1962.; O. d'Alessandro: Mistica e filosofia in Ildegarda di Bingen, Padova: 1966.; RGG. III.; LThK. V.; DictThéolCath. VI.; BBKL. II.; Görföl - Kránitz. (HP)