HERGENRÖTHER, Joseph (1824, Würzburg - 1890, Mehrerau): német katolikus teológus és egyháztörténész, egyházmegyés pap, Würzburg egyetemén a patrológia, majd az egyháztörténelem tanára, 1879-től bíboros, a Vatikáni Archivum prefektusa, a 19. század utolsó harmadának vezető katolikus egyháztörténésze. Teológiai tanulmányait a Collegio Romano falai között végezte, ahol ¤ G. Perrone, ¤ C. Passaglia, a történeti stúdiumokban pedig ¤ A. Ballerini volt a mestere, de szoros szellemi kapcsolatban állt a katolikus tübingeni iskola olyan képviselőivel is, mint ¤ Hefele, ¤ Denzinger vagy ¤ Hettinger. Pályája első szakaszában ókeresztény irodalomtörténeti, bizánci egyház- és dogmatörténeti kérdésekkel foglalkozott, de vitázott a korai kereszténység históriáját értelmező protestáns nézetekkel is. Az 1860-as évektől - a Theologische Quartalschriftben megjelent számos tanulmánya, a Kirchenlexikon munkálataiban vállalt közreműködése mellett - egyre élénkebben kapcsolódott be azokba a vitákba, amelyek az egyház katolicitásának értelmezéséről, az egyház belső fejlődéséről, szervezetéről és a pápai tekintélyről bontakoztak ki. Az I. Vatikáni Zsinat idején komoly szerepet vállalt a ¤ Döllinger elleni polémiában és az infallibilitás-dogma histórikus megalapozhatósága mellett érvelt. Bíborosi kinevezése idejére készült el Handbuch der allgemeinen Kirchengeschichte című nagy összefoglaló munkájával, amelyben a történeti fejlődés elvét és az egyház folyamatos és változatlan hit- és tanbéli ortodoxiáját igyekezett összhangba hozni. Vatikáni működése éveiben számos kuriális feladata mellett fiatalabb évei patrisztikus témáin dolgozott tovább, a vatikáni levéltár vezetőjeként pedig fontos forráskiadványok egész sorát rendezte sajtó alá és kiegészítéseket készített a kolléga és pályatárs, K. J. Hefele zsinattörténeti szintéziséhez.
Fő művei: Die Lehre von der göttlichen Dreieinigkeit nach der heiligen Gregor von Nazianz, Echter, Regensburg: 1850.; Photius Patriarch von Constantinopel, sein Leben, seine Schriften und das griechische Schisma 1-3., Echter, Regensburg: 1867-69.; Katholische Kirche und christlicher Staat in ihrer geschichtlichen Entwicklung, Herder, Freiburg: 1872.; Handbuch allgemeinen Kirchengeschichte 1-3., Herder, Freiburg: 1876.; Leonis X. Pontifex Maximi Regesta, Herder, Freiburg: 1884-85. Irodalom: Ch. Ph. Bd. 1.; Katholische Theologen Deutschlands im 19. Jahrhundert (Hrsg.: H. Fries - G. Schwaiger), Bd. 2., Kösel, München: 1975. (HP)