Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

HERBST, Johann Georg (1787, Rottweil – 1836, Tübingen): német katolikus teológus, egzegéta és orientalista, egyházmegyés pap, a tübingeni iskola első nemzedékének jelentős képviselője. Teológiát, filozófiát, matematikát és bibliai nyelveket tanult Freiburg egyetemén, ahol a jeles orientalista, ¤ L. Hug tanítványa volt. 1814-től Ellwagen egyetemén volt az ószövetségi egzegézis és a bibliai nyelvek tanára és ezt a munkáját az egyetem Tübingenbe való áthelyezése után haláláig folytatta. Itt került szoros barátságba a formálódó tübingeni iskola olyan meghatározó alakjaival, mint ¤ J. S. Drey és ¤ J. B. Hirscher, akiknek tudományos törekvéseit ettől az időtől biblikus, patrisztikus stúdiumaival, zömében a Theologisch Quartalschrift számára írt archeológiai és nyelvészeti tanulmányaival, zsinattörténeti összefoglalásaival támogatta. H. jelentős tudományszervezői munkát is végzett; neki köszönhető a tübingeni egyetemi könyvtár nagyarányú fejlesztése, de több ízben volt az egyetem rektora illetve a teológiai fakultás dékánja is. Legjelentősebb biblikus munkája összefoglaló, a történet-kritikai módszert bátran alkalmazó ószövetségi bevezetése volt, de foglalkozott a mózesi könyvek törvény-hagyományának és a történeti könyvek anyagának értelmezésével és a Pentateukhosz anyagának egzegézisével is. Szakmai tevékenységének másik fontos eredménye az ókori egyetemes és helyi zsinatok históriájának tanulmány-sorozat formájában való feldolgozása volt; ez a munka szervesen illeszkedett a Drey és ¤ J. A. Möhler által kezdeményezett dogmatörténeti kutatások vonalába. H. tanárként is igen jelentős egyéniség volt, aki teológusok egész nemzedékét tanította a bibliai nyelvekre és a sémi filológia tudományára.

Fő művei: Observationes quaendam de Pentateuchi quatuor librorum posteriorum auctore et editore commentatio, Ellwagen: 1817.; Historisch-kritische Einleitung in die heiligen Schriften des Alten Testaments 1-2., Herder, Freiburg: 1840-42.; Die Synode... 1-19., ThQ 1820-1828. Irodalom: R. Reinhardt: Tübinger Theologen und ihre Theologie, Tübingen: 1977.; Ch. Ph. Bd. 1. (HP)


címoldal
index-H