Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

HEILER, Friedrich (1892, München – 1967, München): német katolikus teológus, vallástörténész és orientalista, egyházmegyés pap, az általános és összehasonlító vallástudomány fenomenológiai irányzatának híve. Első, nagy feltűnést keltő munkájában az imádság típusainak és formáinak leírását adta, majd a buddhizmus meditációs gyakorlatáról írt könyvet. Ezt követően került kapcsolatba ¤ N. Söderblom evangélikus uppsalai érsekkel, aki maga is az összehasonlító vallástudományok művelője és a keresztény ökumenizmus egyik élharcosa volt. Hatására H. átlépett az evangélikus egyházba és az összehasonlító vallástörténet és vallásfilozófia professzoraként haláláig a marburgi, majd a müncheni egyetemen tanított. Az 1920-as évektől H. maga is a keresztény ökumenizmus elkötelezett szószólója lett; Der Katholicismus című munkája, amely az eredendő egység szellemében próbálta feloldani a felekezeti ellentéteket, élénk vitát váltott ki katolikus és evangélikus körökben is és erre a munkára adott válaszként született meg ¤ K. Adam Wesen des Katholicismus című, a hagyományos katolikus felfogást kifejtő és az ökumenizmust elutasító műve. H. a 30-as évektől – ¤ R. Otto, ¤ G. van der Leeuw, ¤ R. Pettazzoni törekvéseivel párhuzamosan – általános vallásfenomenológiai modell kidolgozásá fáradozott, amely az emberi öntudat egységes természetéből kiindulva a világ vallásaiban meglévő genetikus és morfológiai közös elemeket tette meg rendszere alapjának és a világ vallási sokféleségét a vallás, mint egyetemes jelenség közös forrásaira vezette vissza. Ebből a törekvéséből született meg Erscheinungsformen und Wesen der Religion című összefoglaló munkája, majd elméletét konkrét anyagon bemutató késői vallástörténeti szintézise.

Fő művei: Der Katholicismus. Seine Idee und seine Erscheinung, Kaiser, München: 1923.; Das Gebet, Kaiser, München: 1929.; Erscheinungsformen und Wesen der Religion, Kohlhammer, Stuttgart: 1961.; Die Religionen der Menschheit, Ph. Reclam, Stuttgart: 1962. Irodalom: Görföl - Kránitz. (HP)


címoldal
index-H