HARNACK, Theodosius (1817, St. Petersburg – 1889, Dorpat): balti német lutheránus teológus, a lutheránus újortodoxia jelentős alakja. Otthon szigorú pietista szellemben nevelkedett, teológiai tanulmányait pedig Dorpat ugyancsak pietista hagyományú egyetemén végezte. Rövid ideig házitanító volt, de megfordult Berlin, Bonn és Erlangen egyetemén is, mielőtt 1843-ban a dorpati egyetemre nyert tanári kinevezést. Itt egyháztörténetet, gyakorlati és rendszeres teológiát is oktatott, 1853-tól pedig Erlangen egyetemén volt a dogmatika professzora. 1866-tól ismét Dorpatban működött, egészségének romlása miatt azonban 1875-től visszavonulva, nyugállományban élt. Korai teológiai munkáit H. még erős pietista hatás alatt írta, erlangeni éveiben azonban fokozatosan eltávolodott Herrnhut spirituális örökségétől és a lutheránus ortodoxia újraélesztésének vált élharcosává. Ennek a szellemében adta ki ¤ M. Luther teológiájáról írott összefoglaló munkáját, amelyben a pietista hagyományt és az ¤ A. Ritschl által képviselt liberális teológia felfogását is elutasítva a reformátor eredeti eszméinek feltámasztásán fáradozott. A reformátor alakjáról adott értelmezése már a maga idejében is élénk vitákat váltott ki, az azonban kétségtelen hogy ezzel a művével H. máig Luther teológiájának egyik legjelentősebb interpretátora. Ugyanezt a célt szolgálták késői liturgikus és gyakorlati teológiai írásai is, amelyek a pietista kegyesség és a liberális teológia szabadelvűsége között keresték a lutheránus vallásosság megújításának útját. Ezzel a szemléletével H. jelentős szerepet játszott a balti német protestantizmus szellemi modernizációjának, a szélsőséges pietizmus hatásától való megszabadításának folyamatában. Teológusi szemlélete ugyanakkor alapjaiban különbözik fiának, a későbbi liberális teológia vezéregyéniségének, ¤ A. von Harnack-nak a felfogásától.

Fő művei: Die Grundbekenntnisse der evangelisch-lutherischen Kirche, Dorpat: 1845.; Die Kirche, ihr Amt, ihr Regiment, Erlangen: 1862.; Luthers Theologie mit besonderer Beziehung auf seine Versöhnungs- und Erlösungslehre 1-2., Erlangen - Leipzig: 1862-86.; Praktische Theologie 1-2., Dorpat: 1878.; Über den Kanon und Inspiration, Berlin: 1885. Irodalom: O. Wolff: Die Haupttypen der neueren Lutherdeutung, Leipzig: 1938.; RGG. III. (HP)