HARNACK, Adolf von (1851, Dorpat – 1930, Heidelberg): balti német lutheránus teológus és egyháztörténész, a 19. század második felében és a 20. század elején uralkodó kultúrprotestantizmus és liberális teológia nagyhatású képviselője. Dorpatban és Lipcsében tanult, majd rövid lipcsei, giesseni és marburgi tanárkodás után 1888-ban Berlin egyetemén lett az egyháztörténelem és az ókeresztény irodalomtörténet tanára, évtizedeken át a német teológiai tudományosság legtekintélyesebb személyisége. H., a kor híres és ünnepelt tanára számos tudományos tisztséget viselt: tagja és hivatalos történetírója volt a Porosz Tudományos Akadémiának, elnöke az Evangélikus Szociális Kongresszusnak, igazgatója a porosz állami könyvtárnak, szerkesztője a Texte und Untersuchungen című világhírű patrisztikai forrássorozatnak, sőt a 20. század elejétől politikai és közéleti szerepet is vállalt. Szerteágazó, de döntően az ókeresztény egyház- és dogmatörténet tárgykörében mozgó munkássága révén H. ¤ A. Ritschl liberális iskolájának a nézeteit, pályatársa, ¤ J. W. M. Kaftan dogmatikai felfogását, a liberális Jézus-élete-kutatás és újszövetségi teológia eredményeit igyekezett történeti szintézisbe foglalni. Fő művében, monumentális dogmatörténeti összefoglalásában, amely Jézustól Luther koráig tekinti át az egyház és tanítása fejlődését, éles megkülönböztetést tett a jézusi üzenet, az ősegyház dogmátlan hite és a történelemben kibontakozó, a hit lényegét eltorzító egyházi tanítás között, amelynek alapos megismerése és megértése az ősi, eredeti, egyszerű hithez való visszatérés lehetőségét is kínálja. Ezt, az ősi kereszténység tiszta egyszerűségét igyekezett kifejteni H. a kereszténység lényegéről tartott híres előadásaiban is, amelyek visszhangja éles vitákhoz és egyebek között a katolikus modernizmus egyháztörténeti és biblikus nézeteinek ¤ A. Loisy általi megfogalmazásához vezetett. Egyház- és dogma-fogalmának körvonalazása mellett H. alapvető kézikönyvben dolgozta fel az ókeresztény irodalom történetét, de külön művet szentelt a korai egyház növekedésének vizsgálatára is és nagy monográfiában elemezte Markión tevékenységét, a gnósztikus mozgalom egyháztörténeti hatását. Az 1910-es évektől H. mint a liberális teológia már-már szimbolikus alakja célpontjává vált a radikális ige-teológiák és a dialektikus teológia támadásának; különösen az egykori tanítvány, ¤ K. Barth intézett éles támadást az általa képviselt történeti-racionális hittudomány ellen, maga H. azonban ezt a kritikát keményen visszautasította.

Fő művei: Lehrbuch der Dogmengeschichte 1-3., J. C. B. Mohr (P. Siebeck), Freiburg: 1886-90.; Geschichte der altchristlichen Literatur bis Eusebius 1-2., J. C. B. Mohr (P. Siebeck), Freiburg: 1893-1903.; Das Wesen des Christentums, Hinrichs'sche, Leipzig: 1900.; Die Mission und Ausbreitung des Christentums 1-2., Hinrichs'sche, Leipzig: 1902.; Markion. Das Evangelium vom fremden Gott, Hinrichs'sche, Leipzig: 1921. Magyarul: Dogmatörténet, Tillinger, Szentendre: 1998.; A kereszténység lényege, Osiris, Budapest: 2000. Irodalom: A. von Zahn-Harnack: A. v. Harnack, J. C. B. Mohr (P. Siebeck), Tübingen: 1936.; O. Dibelius: A. Harnack in memoriam, Duncker-Humboldt, Berlin: 1951.; RGG. II.; LThK. V.; BBKL. II.; Görföl - Kránitz. (HP)