Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

HARMS, Claus (1778, Fahrstedt bei Marne – 1855, Kiel): német lutheránus teológus, a racionalizmussal szembeforduló új-lutheránus teológia képviselője. Kiel egyetemén tanult teológiát, közben pedig ¤ Fr. D. E. Schleiermacher szellemi hatása alá került és határozott ellenfelévé vált a korszak divatos teológiai racionalizmusának. 1806-tól Kiel-ben szolgált diakónusként és ezt a hivatalát – pétervári és berlini meghívásokat is visszautasítva – egészen 1849-ig megtartotta. Nézeteit ezekben az évtizedekben prédikációk sokaságában fejtette ki és csak öregkori vaksága kényszerítette az aktív szolgálattól való visszavonulásra. Az új-lutheránus teológia szempontjából alapvető jelentőségű munkája volt a lutheri 95 pontot felelevenítő és értelmező írása, amelyben – az 1817-es évforduló alkalmából – a reformátor tanítását a racionalizmus észvallása és a modern hitetlenség ellenében elevenítette fel. Az ezt követő időszakban élénken kivette a részét az Altonai Biblia racionalista szövegmagyarázatai miatt kibontakozó vitából és igen határozottan szembefordult a lutheránus és kálvinista közösségek egyesítését szorgalmazó unionista nézetekkel valamint a katolikus egyházhoz való óvatos közeledés szorgalmazóinak felfogásával is. Prédikátori és lelkipásztori tapasztalatai alapján állította össze az 1830-as években kiadásra kerülő pasztorálteológiai kézikönyvét, amely a reformátori hagyatékra visszanyúló 19. századi lutheránus lelkipásztori gyakorlat alapvető, a romantika egyházképét tükröző nagyhatású szintézise volt.

Fő művei: Das sind die 95 Thesen oder Streitsatze Dr. Martin Luthers, teuren Andenkens, Kiel: 1817.; Dass es mit der Vernunftreligion nichts ist, Kiel: 1819.; Einige Winke und Warnungen betreffend Angelegenheiten der Kirche, Kiel: 1820.; Pastoraltheologie in Reden an Theologie Studierende 1-3., Jena: 1830-34. Irodalom: M. Baumgarten: Ein Denkmal für C. H., Jena: 1855.; Fr. Wintzer: C. H. Predigt und Theologe, Göttingen: 1963.; RGG. III.; LThK. V.; BBKL. II.; Görföl - Kránitz. (HP)


címoldal
index-H