HARDOUIN, Jean (1646, Quimper – 1729, Paris): francia katolikus teológus, filológus és egyháztörténész, jezsuita szerzetes. Párizsban tanult teológiát, bölcseletet és klasszikus nyelveket, 1683-tól pedig ugyanitt, a rend párizsi kollégiumában volt a klasszikus nyelvek, a retorika és a pozitív teológia tanára, az iskola könyvtárosa. H. kora egyik legsokoldalúbb polihisztor-tudósa volt, aki klasszika-filológiával, régészettel, numizmatikával is foglalkozott és egyebek között mintaszerű kiadásban tette közzé az ifjabb Plinius műveit. Egyháztörténészként hatalmas vállalkozása volt monumentális zsinat- és dogmatörténeti munkája, amelynek köteteiben a kezdetektől egészen 1717-ig dolgozta fel a tanítóhivatali döntéseket. Teológiai és biblikus írásaiban ugyanakkor H. számos szokatlan vagy merész feltevést is megfogalmazott. Így a krisztológiában az adopcianizmus nézete mellett foglalt állást és tagadta számos antik és ókeresztény irat hitelességét, amelyeket középkori könyvmásoló szerzetesek koholmányainak ítélt. Ugyanakkor viszont szenvedélyesen állította például, hogy Jézus és az apostolok latin nyelven beszéltek és maga az újszövetségi hagyomány is eredetileg latin nyelven fogalmazódott meg. Meghökkentő állításai és heterodox dogmatikai nézetei miatt H. felfogását rendi elöljárói több alkalommal is elítélték és azok visszavonására kötelezték. Ő rendszeresen alávetette magát a cenzúráknak, ám számos műve így is felkerült a tiltott könyvek jegyzékére.

Fő művei: Plinii Secundi historiae naturalis libri XXXVII. 1-5., Paris: 1685.; Conciliorum collectio regia maxima. Acta conciliorum et epistolae decretales 1-12., Paris: 1714-15.; Commentarius in Novum Testamentum, Amsterdam: 1714.; Opera selecta, Amsterdam: 1709.; Opera varia, Amsterdam: 1733. Irodalom: DictThéolCath. VI.; RGG. III.; LThK. V. (HP)