HAMANN, Johann Georg (1730, Königsberg – 1788, Münster): német evangélikus író, költő, kritikus, publicista, filozófiai és teológiai író, a klasszika korszaka német szellemi életének elismert alakja, a német romantika korai előfutára. Rövid ideig volt házitanító, majd hivatalnok, élete java részében azonban autodidakta polihisztor szabad íróként élt, olyan gondolkodókkal barátságban, mint Goethe, Jacobi, ¤ Herder vagy Lavater. A vallási eszmék iránt megújuló érdeklődés egyik fő szólójaként élesen bírálta a felvilágosodás és a racionalizmus szemléletét és támadta Kant kritikai filozófiáját. Igen jelentős eredeti Biblia-szemlélete, amely azon a véleményen alapul, hogy a kinyilatkoztatás "a költő-Isten műalkotása", amely az ember számára Isten valóságát élményként mutatja meg. Ezt az élményt a beszéd, maga a nyelv hordozza, amiből H. számára az is következik, hogy az emberi nyelv közvetlenül isteni eredetű, meg az is, hogy a vallási üzenet alkalmas megértésének hermeneutikája a bibliai ősbeszédnek, mint előképnek a mindennapok nyelve szerint való megértése, megragadása. H. nézetei között fontosnak bizonyult az a gondolata is, amely a költészet és a vallás, a költői és a vallási nyelv között feltételezett erős korrelációt, ismeretelméletében pedig a "megértés" klasszikus racionális aktusa helyébe a "befogadás"-nak a művészi élmény analógiájára elképzelt kategóriáját állította. H. gondolatai éltek tovább a herderi nyelvelméletben, ismeretelméleti és hermeneutikai nézeteinek pedig ¤ Schleiermacher az igazi örököse, sajátos nyelvteológiája és teológiai esztétikája viszont még a 20. században is jelentékeny hatást gyakorolt.

Fő művei: Sokratische Denkwürdigkeiten (1759); Des Ritters von Rosenkreutz letzte Willensmeinung über die göttlichen und menschlichen Ursprung der Sprache (1772) In: Samtliche Werke 1-6., Böhlau, Wien:1949. Irodalom: Kocziszky Éva: J. G. Hamann és a modernitás kritikája, Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest: 2000.; Görföl - Kránitz. (HP)