Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

GRÜNENBERG, Johann Peter /Groenenberg/ (1688, Harburg – 1772, Rostock): német lutheránus teológus, a felvilágosodás eszméi ellen fellépő konzervatív ortodoxia képviselője. Helmstedt és Kiel egyetemén tanult teológiát, egy németalföldi és angliai tanulmányutat követően pedig 1691-ben Otterndorfban vállalt rektori állást a helyi iskolában, a következő esztendőkben meg tábori lelkészként Brabantban szolgált. 1698-ban Rostockba költözött, ahol tanulmányait befejezve haláláig az egyetem professzoraként, egyháztanácsosként és Mecklenburg szuperintendenseként dolgozott. Művei zömében az ortodox lutheranizmus álláspontját képviselő G. a bibliai szakaszok alapján törekedett megvilágítani az egyes hittételek tartalmát illetve hittani kommentárokat fűzött szentírási könyvekhez, bibliai fogalmakhoz. Ezzel párhuzamosan kora jelentős kontroverz- teológusaként elhatárolódott a korszak egyre népszerűbb pietista törekvéseitől, a leghatározottabban azonban a kibontakozó felvilágosodás racionalizmusa ellen lépett fel. Így élesen elmarasztalta a korszak egyre divatosabb, még a teológusokra is hatást gyakorló deista és panteista eszméit, fő ellenfelének azonban a magát bölcseletnek álcázó ateizmus gondolatvilágát tekintette. Legjelentősebb szellemi ellenfelének Spinozát tartotta, akinek írásaival még hollandiai tartózkodása idején ismerkedett meg és akinek a német teológiában az elsők között felfedezett munkáiban leplezetlen istentagadást, a vallási és erkölcsi értékek megkérdőjelezését vélte felfedezni.

Fő művei: Pietatis scolastica, Hamburg: 1696.; Disputatio theologica de atheorum religione prudentium, Rostock: 1701.; Dissertatio theologica exegetica de salitura ad ignem aeternum, Rostock: 1702. Irodalom: Studien zur Spinozarezeption in Deutschland im 18. Jahrhundert, Frankfurt/Berlin: 1994.; H.-M. Bart: Atheismus und Orthodoxie, Göttingen: 1971.; RGG. II. (HP)


címoldal
index-G