Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

GRIESBACH, Johann Jakob (1745, Butzbach – 1812, Jena): német lutheránus teológus és biblikus, a modern újszövetségi kutatás egyik megteremtője. Tübingenben, Halléban és Lipcsében tanult teológiát, majd egy több országot érintő utazás során számos bibliai kéziratot, bibliafordítást és bibliai vonatkozású patrisztikus művet gyűjtött össze. 1771-től Halle, 1775-től Jéna egyetemén volt az újszövetségi szentírástudomány professzora, korábbi gyűjtésére támaszkodva a modern újszövetségi szövegkritika egyik megteremtője. Komoly tudományos teljesítménye volt a ¤ J. A. Bengel filológiai munkáját folytató újszövetségi szövegkiadása, amely számos olvasat tekintetében revideálta a korábbi szövegközléseket. Szövegkritikai munkájának fő eredménye az újszövetségi szöveghagyomány három csoportjának, az alexandriai, a nyugati és a bizánci szövegtípusnak az elkülönítése volt. G. volt az első kutató, aki megfogalmazta a szinoptikus evangéliumok irodalmi összetartozásának hipotézisét és elsőként adott ki a párhuzamos helyeket áttekintő evangélium-kiadást. Nevéhez fűződik a szinoptikus evangéliumok irodalmi kapcsolatának egyik első megoldási kísérlete is: a ma már elfogadhatatlannak tekintett G.-hipotézis lényege az volt, hogy a két korábbi evangélium Máté és Lukács munkája volt, amelyekre harmadikként következett a kettőt kivonatoló és összegző Márk-evangélium.

Fő művei: De codicibus quatuor evangeliorum Origenialis, Jena: 1771.; Synopsis Evangeliorum Matthei, Marci et Lucae, Jena: 1776.; Symbolae criticae ad supplendas et corrigendas Novi Testamenti 1-2., Jena: 1785-93.; Commentarius criticus in textum greacum Novi Testamenti, Jena: 1794. Irodalom: A. Schweitzer: Geschichte der Leben-Jesu-Forschung 1-2., J. C. B. Mohr (Paul Siebeck), Tübingen: 1906-08.; C. R. Gregory: Textkritik des NT, Tübingen: 1909.; RGG. II.; LThK. IV. (HP)


címoldal
index-G