Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

GREGOROVIUS, Ferdinand (1821, Niedenburg bei Allenstein – 1891, München): német lutheránus történész és egyháztörténész, az ókeresztény egyháztörténet, a középkori Róma és a pápaság históriájának kutatója. Teológiát, filozófiát és történelmet tanult Königsberg egyetemén, majd házitanítóként és lapszerkesztőként dolgozott és kora romantikus, forradalmi eszméihez vonzódott. 1852-től sűrűn ismétlődő itáliai utazásai során kötelezte el magát a történeti kutatások és a historicista, alapos forráskutatáson és irodalmi igényű előadásmódon alapuló történetírói munka mellett, de gyakori utazásairól számos útirajzban is beszámolt. Megírta Korzika és – a katolikus hagyománnyal szemben igen lojális módon – Róma városának történetét, de értekezett a pápaság históriájáról, a Római Birodalom és az ókeresztény egyház kapcsolatáról és Róma művészeti emlékeiről is. 1874-től Münchenben élt, mint a Bajor Tudományos Akadémia tagja, de sok időt töltött Rómában, amely díszpolgári címmel és az Accademia dei Lincei tagságával is megtisztelte. Élete utolsó két évtizedében nagy utazásokat tett Görögországban és a Közel-Keleten; ezek eredményeképpen született meg a régi Athénról szóló város-monográfiája, amely a historicista várostörténet-írás klasszikus alkotása.

Fő művei: Geschichte des römischen Kaisers Hadrian und seine Zeit, Königsberg: 1851.; Corsica 1-2., München: 1854.; Die Grabmaler der römischen Papste, München: 1857.; Geschichte der Stadt Rom im Mittelalter 1-8., München: 1859-72. Irodalom: LThK. IV.; BBKL. II. (HP)


címoldal
index-G