Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

GRAPHEUS, Cornelius /De Schrijver, Scribonius/ (1482, Aalst – 1558, Antwerpen): németalföldi humanista, író és költő, a reformációt előkészítő humanista mozgalom tagja. Löwen egyetemén jogot és bölcseletet tanult, az 1500-as évek elejétől pedig Antwerpenben, a városi tanács titkáraként dolgozott. Elkötelezett humanistaként ¤ D. Erasmus és ¤ W. Pirckheimer az egyház reformját szorgalmazó baráti köréhez tartozott és komoly része volt a korábbi évtizedek egyházi reformtörekvéseinek feltárásában és népszerűsítésében. Így 1521-ben sajtó alá rendezte ¤ J. P. von Goch a keresztény ember szabadságáról írott, erősen augusztiniánus szellemű értekezését. A művet kísérő előszavában G. bírálta az egyházi élet visszásságait és a hagyományos teológia dogmatizmusát, egyben pedig reformokat sürgetett. Néhány évvel ¤ M. Luther fellépése után nézetei az egyházi és világi hatóságok rosszallását vonták magukra; 1523-ban letartóztatták, Brüsszelben bebörtönözték és nézetei visszavonására, a Goch-mű és saját előszava nyilvános elégetésére ítélték. Az ügy következtében hivatalát is elveszítő G. ezt követően másfél évtizedre eltűnt a nyilvánosság elől; korábbi állását csak 1540-ben nyerte vissza, ekkor azonban a humanista eszmék és irodalmi ambíciók mellett kitartva már tartózkodott az egyházi életet érintő vagy a reformáció ügyével rokonszenvező megnyilatkozások megtételétől.

Fő művei: Divi Caroli Imperatoris desyderatissimus in Germaniam Reditus, Antwerpen: 1520.; Epistola apologetica, Antwerpen: 1521.; Divo Carolo Quinto, Antwerpen: 1540. Irodalom: RGG. II.; LThK. IV. (HP)


címoldal
index-G