Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

GRABMANN, Martin (1875, Winterzhofen - 1949, München): ausztriai születésű német katolikus filozófus és filozófiatörténész, egyházmegyés pap, a ¤ neotomizmus neves képviselője. Élete java részét, mint bécsi majd müncheni egyetemi tanár, a klasszikus skolasztika történetének kutatásával és forrásainak közzétételével töltötte. Első nagyobb munkájában 12. századi anyagon mutatta be a középkori keresztény gondolkodás módszertani és eszmei fejlődését. Több nagyszabású monográfiában dolgozta fel Aquinói Tamás filozófiai hagyatékát és tőle származik az Angyali Doktor életművének és szellemi fejlődésének máig érvényes, kronológiailag is elfogadott rekonstrukciója. Foglalkozott a középkori filozófiai viták és a ¤ latin averroizmus históriájának kutatásával, ám igazi specialitása az európai könyvtárakban lappangó, jórészt névtelen kéziratok feltárása, kiadása, filológiai értékelése volt. Művek százaira kiterjedő forráskutatásainak eredményeit A középkor szellemi élete (1926-56) címet viselő gyűjteményben valamint több tucat akadémiai értekezésében tette közzé. A konzervatív ¤ ortodox neotomizmus híveként élete utolsó éveiben a tomista filozófia ismeretelméleti megalapozása foglalkoztatta, de a katolikus gondolkodás történetét áttekintő kézikönyvet is megjelentetett. Vitathatatlanul a 20. század legjelentősebb, iskolát teremtő neotomista filozófiatörténésze volt. A nevét viselő, könyvtárát és hagyatékát őrző müncheni Grabmann-Institut ma is a középkor kutatásának fontos központja.

Fő művei: Geschichte der scholastischen Methode 1-2, Herder, Freiburg: 1909-11.; Die Werke des heiligen Thomas von Aquin, Pustet, München: 1949.3; Thomas von Aquin. Persönlichkeit und Gedankenwelt, Kösel, München: 1949.3; Mittelalterliches Geistesleben 1-3. Kösel, München: 1926-1956.; Gesammelte Akademieabhandlungen 1-2., Schöningh, Paderborn: 1979. Irodalom: M. Schmaus: Einleitung in: Gesammelte Akademieabhandlungen 1., Schöningh, Paderborn: 1979. (HP)


címoldal
index-G