Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

GOTTSCHALK /Godescalc der Sachse, Godescalc von Orbais/ (803, Bern – 869, Hautvilliers sur Espernay): német teológus és költő, bencés szerzetes. Arisztokrata szülők gyermekeként Fulda és Reichenau apátságában nevelkedett és tanult, egyebek között ¤ Hrabanus Maurus felügyelete alatt, aki a világba visszavágyó ifjút akarata ellenére kényszerítette a szerzetesi életre. 829-ben egy zsinati döntés értelmében Corbie majd Orbais kolostorába került, ahol pappá szentelték és a tudományos és oktatási munkának szentelte magát. ¤ Szent Ágoston írásainak tanulmányozása alapján itt dolgozta ki a szigorú, kettős predestinációról szóló tanítását, amely rövidesen teológiai viták kereszttüzébe került. G. a 840-es évek derekán két esztendőt itáliai száműzetésben töltött, 848-ban azonban visszatért Németországba. Még ebben az esztendőben a mainzi, az egykori mester és szellemi ellenfél, Hrabanus Maurus elnölkete alatt ülésező, 849-ben pedig a Quierzy-i zsinat ítélte el eretnekség és tévtanok hirdetése miatt. Az utóbbi zsinat döntése értelmében életfogytiglani kolostori fogságra ítélték, amelyet Hautvilliers kolostorában kellett letöltenie. Fogsága első szakaszában tovább folytatta teológiai és költői munkásságát és levelei tanúbizonysága szerint szenvedélyesen harcolt igazáért, végül azonban elborult elmével halt meg. G. teológiai életműve teljes egészében az ágostoni teológia, elsősorban a kegyelemtan radikális interpretációja, de grammatikai művei is jelentősek. Írásai között különösen fontos két, augusztiniánus szellemű hitvallása és 11 himnikus, személyes hangú költeménye.

Fő művei: Carmina; Opera omnia, I.-P. Migne: Patrologia latina 121.; Oeuvres théologiques et grammaticales (Ed. C. Lambot), Louvain: 1945. Irodalom: V. Borrasch: Der Mönch G. v. O.. Sein Leben und seine Lehre, Thorn: 1868.; K. Vielhaber: G. d. Sachse, Bonn: 1956.; J. Jolivet: Godescalce d' Orbais et la Trinité, Paris: 1958.; RGG. II.; DictThéolCath. VI.; LThK. IV. (HP)


címoldal
index-G