GOMARUS, Franciscus (1563, Brügge – 1641, Groningen): németalföldi reformátor, teológus és lelkipásztor, a szélsőséges kriptokálvinizmus és szupralapszarizmus képviselője. Fiatal éveiben Strassburgban, Neustadtban tanult és egyebek között ¤ Z. Ursinus tanítványa volt. Rövid angliai tartózkodás után Heidelbergben fejezte be tanulmányait, 1587-től pedig a frankfurti holland közösség lelkipásztora lett. 1594-ben nyert kinevezést Leiden egyetemére, ahol az ortodox kálvinizmus szélsőséges felfogása szellemében tanított. 1603-ban, amikor ¤ J. Arminius is professzori kinevezést nyert Leidenben, G. volt a vezető alakja a nézetei ellen kibontakozó lapszarizmus-vitának. Álláspontjának lényege annak állítása volt, hogy 'Isten már a teremtés előtt szuverén módon dönt az emberek kegyelmi kiválasztásáról vagy elvetéséről', ami egyet jelent a kettős predestinációval, az emberi akaratszabadság teljes tagadásával és annak állításával, hogy az ember személyes hite vagy hitetlensége sem képes Isten eleve üdvözítő vagy kárhoztató szándékának megváltoztatására. A G. és Arminius között kibontakozó vita megosztotta az egyetemet, de a németalföldi kálvinista közösséget is. G. a vita eldöntésére állami, politikai beavatkozást sürgetett, a kormányzótanács azonban semlegesnek nyilvánította magát a kérdésben. E döntés, az arminiánusok zavartalan működése és néhány professzori kinevezés elleni tiltakozásul a szellemi és személyes türelmetlenségéről is közismert G. 1611-ben elhagyta Leident; 1615-től Saumurban, 1618-tól Groningenben lett a teológia professzora és a távolból szemlélte álláspontjának a dordrechti zsinaton bekövetkezett győzelmét, az ortodox kálvinizmus németalföldi hegemóniájának megerősödését.

Fő művei: Opera theologica omnia, Amsterdam: 1644. Irodalom: A. B. W. M. Kok: Franciscus Gomarus, Amsterdam: 1944.; DictTheolKath. VI.; LThK. IV.; RGG. II. (HP)