GOLDZIHER, Ignác (1850, Székesfehérvár – 1921, Budapest): magyar zsidó orientalista, filológus és vallástörténész, a vallástörténet evoluciós iskolájának híve, az iszlám tudományok és a judaisztika világhírű művelője. Pest, Berlin és Lipcse egyetemén orientalisztikát, arab és héber stúdiumokat hallgatott, majd Nyugat-Európában és a Közel-Keleten tett nagyobb tanulmányutat. 1872-től magántanára, 1894-től rendes tanára volt a budapesti egyetemnek, 1876-tól levelező majd rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, közben pedig folyamatatosan viselt tisztségeket a hazai és a nemzetközi tudományos életben és a magyarországi zsidóság vallási szervezeteiben. Az általános vallástörténet szempontjából legjelentősebb, a régi héber társadalom és mitológiai hagyomány kapcsolatáról írt korai munkájában G. az evolucionista és a szimbolikus- mitológiai irányzat egyeztetésére tett kísérletet és lényegében a szigorú történeti kritika eszközeit alkalmazta a biblikus vallási hagyomány vizsgálatában, egyben pedig vitába szállt ¤ E. Renan a sémi népek igazi mitológiai-vallási kreativitását kétségbe vonó nézeteivel. Későbbi, javarészt német nyelvű és elsőként Németországban megjelenő munkái zömében az európai iszlámtudomány megteremtésén fáradozva G. alapvető megállapításokra jutott a Korán belső fejlődése, az iszlám és a zsidó-keresztény hagyomány viszonya, a muszlim hagyomány és írásmagyarázat fejlődése tárgyában. Beható tanulmányokat szentelt ezen túl olyan témáknak, mint a muszlim hittudomány fejlődése, az iszlám szektáinak és irányzatainak históriája, az arab költészet értékeinek feltárása. Mint a zsidó tudományoknak is jelentős művelője, G. számos munkát szentelt a zsidóság önértelmezésével összefüggő vallástörténeti kérdések feltárásának, elméleti írásaiban pedig az összehasonlító vallástudomány evolúciós irányzatának filológiailag megalapozott kritikai szemlélete mellett foglalt állást és sokat tett a modern vallástudományi szemlélet magyarországi megismertetéséért is.
Fő művei: Der Mythos bei der Hebraern und seine geschichtliche Entwicklung, Leipzig: 1876.; Az iszlám. Tanulmányok a mohammedán vallás köréből, Budapest: 1881.; Die Záhiriten, Leipzig: 1884.; Muhammedanische Studien 1-2., Halle: 1888-90.; Abhandlungen zur arabischen Philologie 1-2., 1896-98.; Vorlesungen über den Islam, Heidelberg: 1910.; Előadások az iszlámról, Budapest, 1912.; Die Richtungen der islamischen Koranauslegung, Leiden: 1920.; Gesammelte Schriften 1-6., Hildesheim: 1967-73.; Az iszlám, Budapest: 1980.; Az iszlám kultúrája 1-2., Budapest: 1981.; Goldziher Ignác naplói 1-2., Budapest: 1994.; Az arabok és az iszlám 1-2., Budapest: 1995.; A zsidóság lényege és fejlődése, Budapest: 2000.; Mítosz a hébereknél és történeti fejlődése, Budapest: 2003. Irodalom: Simon R.: Goldziher Ignác, Budapest: 2000. (HP)