Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

GOCLENIUS, Rudolf (1547, Corbach – 1628, Marburg): német lutheránus bölcselő, a korai reformáció bölcseleti megalapozást igénylő szellemi törekvéseinek képviselője. Marburg és Wittenberg egyetemén bölcseletet és természettudományokat tanult, 1575-től pedig a kasseli Pedagogium rektoraként tanított. 1581-től G. élete összefonódott a marburgi egyetem történetével: a fizika, a matematika, a logika, az etika és a szisztematikus filozófia tanszékét is betöltötte, több ízben volt a bölcsészeti kar dékánja és az egyetem rektora. Élete utolsó éveiben a harmincéves háború viharai miatt az egyetemmel együtt menekülni kényszerült, a halál pedig az egyetemi élet újraindításának munkája közben, röviddel a tanítástól való visszavonulása után érte. G. többszáz hallgatót vonzó előadásaiban a protestáns hitfelfogás és a klasszikus bölcseleti hagyomány harmóniájának megteremtését szorgalmazta és azt a véleményt vallotta, hogy a hittudomány nem nélkülözheti az értelem segítségét. A racionalizmus korai képviselőjeként elvetette az arisztoteliánus skolasztikát és tanításában ¤ P. Ramée reneszánsz természetfilozófiáját igyekezett egyesíteni a lutheránus teológia tételeivel. A Marburg és Helmstedt egyeteme között kibontakozó, a filozófiának a keresztény hit világában betöltött szerepét taglaló vitában G. volt a filozófiai szemlélet létjogosultságát védelmezők vezetője, aki különösen a merev ortodoxia filozófiaellenes véleményét képviselő ¤ D. Hoffmann támadásaival találta magát szembe. G. alapjaiban egy olyan, elsősorban logikai eszközökkel alátámasztott, erősen platonizáló véleményt képviselt, amely a teológia és a filozófia viszonyát a hagyományos "kettős igazság" elvének felelvenítésével igyekezett alátámasztani.

Fő művei: Problemata logica, Marburg: 1591.; Physicae completae speculum, Marburg: 1604.; Problemata logica et philosophica, Marburg: 1606.; Conciliator philosophicus, Kassel: 1609.; Lexicon philosophicum, Frankfurt: 1613. Irodalom: F. Ferrer: Die moderne Schule, Berlin: 1923.; W. J. Ong: Ramus. Method and the Decay of Dialogue, Cambridge/Mass., 1983.; BBKL. XVIII. (HP)


címoldal
index-G