GLASENAPP, Helmuth von (1891, Berlin – 1963, Tübingen): német indológus és vallástörténész, az összehasonlító vallástudomány jelentős képviselője. Tübingen egyetemén kezdett jogi tanulmányokat, érdeklődése azonban az orientalisztika felé vonzotta. 1912-től München, Berlin és Bonn egyetemén indológiát, vallástörténetet és bölcseletet tanult. 1920-tól a berlini egyetemen maga is indológiát tanított, 1928 és 1944 között pedig Königsberg egyetemén volt az indológia professzora és számos indiai utazással megszakított tanári pályafutását Tübingenben fejezte be. G. fő kutatási területe az indiai népek, vallások és kultúrák vizsgálata volt. Így írt a hinduizmusról, az ind filozófiáról és vallási költészetről, de értekezett a buddhizmus istenfogalmáról is. Néhány munkájában Európa India-képe volt a téma; így feldolgozta Kantnak a keleti vallásokról alkotott felfogását vagy a német gondolkodók India-ábrázolásait. Vallástörténeti és vallástudományi szempontból legjelentősebb, a világ nagy vallásait összehasonlító munkáiban G. egy olyan, lényegében nem a vallásfenomenológia elvein alapuló összehasonlító módszer és egy olyan tipológia kidolgozására vállalkozott, amely a nagy kultúrvallások fejlődésének eltérő módjait és formáit rajzolja meg. Vizsgálatának tárgyai a világvallások voltak, amelyek összehasonlítása alapján G. megfogalmazta az egymástól alapvető jegyeik tekintetében eltérő vallási típusok fogalmát. Osztályozása szerint a vallási rendszerek keleti és nyugati, statikus és dinamikus, a személyes istenek vagy a személytelen erők tiszteletén alapuló szellemi építményeket alkotnak, amelyek egymással gyökeresen ellentétes világszemléletük alapján az egyetemes vallásfejlődés két, radikálisan különböző, de lényegében egyenértékű alternatíváját jelentik.
Fő művei: Literaturen Indiens von ihren Anfangen bis zur Gegenwart, Wittemberg: 1932.; Unsterblichkeit und Erlösung in den indischen Religionen, Tübingen: 1932.; Entwicklungsstufen des indischen Denkens, Tübingen: 1940.; Kant und die Religionen des Ostens, Tübingen: 1954.; Buddhismus und Gottesidee, Tübingen: 1954.; Die Religionen der Menschheit, Tübingen: 1954.; Die fünf grossen Religionen, Tübingen: 1954.; Glaube und Ritus der Hochreligionen in vergleichender Übersicht, Tübingen: 1960. Magyarul: Az öt világvallás, Budapest: 1980. Irodalom: M. Christof: H. von G. als Indologe und Religionswissenschaftler In: H. Brückner: Indienforschung im Zeitenwandel, Tübingen: 2003.(HP)