GIOBERTI, Vincenzo (1801, Torino - 1852, Paris): olasz katolikus filozófus és politikus, egyházmegyés pap, a spiritualizmus és az ontologizmus képviselője. Liberális elkötelezettsége és politikai szerepvállalása mitt 1833-ban aktív papi pályája megszakadt; ezt követően Párizsban és Brüsszelben élt politikai száműzöttként. 1848-ban tért haza és miniszter lett a szárd kormányban, majd rövid időre a miniszterelnöki széket is elfoglalhatta, és ebben a mindőségében igyekezett közvetíteni a risorgimento, a szárd királyság és a pápai udvar konfliktusában, miközben ő maga az olasz egységet a pápa fősége alatt képzelte el. Ezt követően újabb száműzetés következett Párizsban, ahol már csak tanulmányainak és teológiai írói működésének élt. G. fiatal éveitől kapcsolatban állt az ontologizmus másik itáliai képviselőjével, ¤ A. Rosmini-Serbati-val, de élénken vitatta is annak gondolatait. G. Rosmini rendszerét ismeretelméleti szubjektivizmussal és pszichologizmussal vádolta és elutasította azt a gondolatát, hogy a magát kereszténynek tekintő filozófiai rendszernek a Lét eszméjéből kellene kiindulnia. Az ő véleménye szerint a valóság megismerésének alkalmas kiindulópontja a Lét realitásának elfogadása. Ez az "ontológiai primum" - amit az emberben meglévő "eredeti intuíció" mutat meg - maga az alkotó tevékenység, amelynek ideális formulája: a Lét teremti a létezőket elve. Az emberi tudás nem más, mint az eredeti intuíció tartalmának értelmi feldolgozása, történetileg tekintve a létező visszatérése a Léthez; a létezésből való bizonyosság ezen Lét alapjáról, Istenről. Liberális elveinek megfelelően késői munkáiban bírálta az egyház belső konzervativizmusát; ezért és ontologizmusa Rómának gyanús tételei miatt műveit 1848 után indexre tették.

Fő művei: Opere edite e inedite di Vincenzo Gioberti, 1-37., Edizione nationale, Napoli: 1938. Irodalom: G. Saitta: Il pensiero di Vincenzo Gioberti, Feltrinelli, Milano: 1917.; Ch. Ph. Bd. 1. (HP)