GILLAUME d'AUVERGNE /Gillaume de Paris, Guilielmus Alvernus/ (1185 k., Aurillac – 1249, Paris): francia skolasztikus filozófus és teológus, egyházmegyés pap, 1228-tól Párizs püspöke. Az 1200-as évek elején Párizs egyetemén tanult bölcseletet és teológiát és 1220 körül már maga is tanított az egyetemen. Tanári működése során született legfontosabb művei között tralálunk szentencia-kommentárokat, az erényekről vagy a Szentháromságról szóló dogmatikai értekezéseket és óvatos Arisztotelész-recepciót tükröző lélekfilozófiai munkákat. Arisztotelész természetfilozófiai munkáira támaszkodva G. tett elsőként kísérletet egy tisztán racionális, a teológiai szempontokat figyelmen kívül hagyó kozmológia kidolgozására, közben azonban szigorú meggyőződése volt, hogy a teológiai apriorizmus elveinek megfelelően a racionális tudás hiteles felismeréseinek összhangban kell állniuk a Szentírás és a dogmatika tanításával. Így G. az elsők között lépett fel az averroizmus és az averroisták által kialakított Arisztotelész-értelmezés ellen, ám jól ismerte a platonikus hagyományt valamint ¤ Avicenna és ¤ Maimonides platonizáló gondolatait és valójában az augusztiniánus hagyomány és az arisztoteliánus bölcselet összhanga hozására törekedett. Így Avicennától vette át a lét és a lényeg reális megkülönböztetésének gondolatát, azzal, hogy a lét egyedül Isten lényegéhez tartozik hozzá, minden más létező léte azonban esetleges, kontingens. Az arab közvetítéssel érkező neoplatonikus és arisztoteliánus eszmék közül G. különösen egyértelműen utasította el a világ örökkévalóságáról, a közös intellectus agens-ről és a lét emanációjáról szóló tanítást; nézete szerint az intellectus a lélekhez tartozó aktív és testetlen szubsztancia, amely maga hívja elő az intelligibilis világ, a materiálishoz hasonlóan bizonyosan létező tárgyait. Polemikus írásaiban az arab és zsidó filozófia egyes állításai mellett főleg azokat a manicheus és gnosztikus gondolatokat támadta, amelyeket kora a kathar típusú eretnekmozgalmak ideológiájában vélt felismerni.

Fő művei: De universo creaturarum; De immortalitate animae; De virtutibus; De sacramentis; De trinitate; De anima; Opera omnia 1-2., Orléans: 1674. Irodalom: M. Baumgartner: Die Erkentnisslehre des Wilhelm von Auvergne, BGPhM. II/1., Münster: 1893.; A. Masnovo: Da Guglielmo d'Auvergne a San Tommaso d'Aquino 1-2., Milano: 1945-46. (HP)