GEULINCX, Arnold (1624, Antwerpen - 1699, Leiden): francia katolikus teológus és filozófus, 1658-ig egyházmegyés pap, Descartes bölcseletének híve, a keresztény hagyományt az agnoszticizmus és a panteizmus irányából megkérdőjelező okkazionalizmus ¤ N. Malebranche mellett legjelentősebb képviselője. Leuwen egyetemén folytatott tanulmányai során lett a karteziánus bölcselet követője, aki tanárként a leuweni Paedagogiumban igyekezett a skolasztikus hagyományt és szemléletmódot élesen elutasító nézeteit érvényre juttatni. Karteziánus nézetei miatt 1658-ban Leydenbe távozott, elhagyta a papi szolgálatot és kálvinista hitre tért át. Ezt követően 1665-től pestisjárvány miatt bekövetkezett haláláig bölcseletet tanított Leydenben. G. bölcseleti rendszerének fő problémája az anyag és a szellem, a test és a lélek közötti, Descartes által megoldatlanul hagyott kapcsolatnak az elemzése volt. Véleménye szerint a testi és a lelki történések között nem lehetséges valódi kapcsolat; a testi történés puszta alkalmat (occasio) ad egy lelki változáshoz és viszont, a kettő között azonban nem oksági viszony vagy fizikai érintkezés áll fenn, hanem pusztán Isten által létesített alkalmi egybeesés. G. ebben az értelemben Descartes dualizmusát élezi ki a végletekig; véleménye szerint a valóságot alkotó két szubsztancia között semmilyen érdemi kapcsolat sem lehetséges, vagy ha igen, az csak Isten közbejöttével képzelhető el. Ám G. is osztja Descartes azon véleményét, hogy maga Isten és az ő működése nem lehet a filozófiai elemzés tárgya, tehát a világ összműködése vagy önkényes, véletlenszerű folyamat vagy Isten kifürkészhetetlen titka marad. Ebből az is adódik, hogy G. szerint megismerésünk nem az anyagi valóságra, hanem pusztán Istentől kapott értelmünk belső történéseire világít rá, ám úgy, hogy abból sem magára Istenre, sem a valóságra nézve nem vonhatunk le biztos következtetéseket. Ebből a helyzetből adódik, hogy G. etikájában az ember valójában cselekvésre képtelen, szemlélődő lény, hiszen az őt körülvévő valósággal nem ő, hanem csak a benne cselekvő Isten képes tenni bármit is. Igy a morál tárgya nem a jó és a rossz közötti döntés, hanem csupán odaadó odafigyelés Istenre és adományára, az észre, amelyre nem cselekvéseink, hanem akaratunk (belső és nem külső aktivitásunk) eszközével lehetünk képesek. G. rendszere azt a gondolkodói utat példázza, amely a keresztény hagyománytól a racionális bölcselet szakuláris és laikus világa irányába vezet.

Fő művei: Questiones quodlibeticae, Antwerpen: 1653.; Methodus inveniendi argumenta, quae vulgo Virtutes cardinales vocantur, Leyden: 1665.; Metaphysica vera et ad mentem peripateticam, Leyden: 1691.; Opera philosophica 1-3., den Haag: 1891. (HP)