GENNEP, Jaspar (1500, Gennep – 1564, Köln): német katolikus nyomdász, könyvkiadó, fordító és vallási író, a hitviták kora német szellemi életének jellegzetes alakja. Fiatal éveiről, tanulmányairól semmit sem tudunk; 1531-től haláláig császári privilégiumokkal felruházott nyomdászként, Köln városa, a helyi káptalan és az egyetem hivatalos könyvkiadójaként fontos szereplője volt a Hermann von Wied érsek protestantizáló törekvéseivel szembeforduló katolikusok mozgalmának, általában pedig a korabeli németországi katolikus könyvkiadásnak. Kiadóként közel háromszáz művet adott közre, közötte ¤ J. Eck hitvitázó írásait, dogmatikai munkákat, katekizmusokat, egy holland nyelvű bibliafordítást, sőt jámbor és építő célzatú színjátékokat is. G. fordítói tevékenysége is jelentős volt: egyebek között ő ültette át németre a kölni egyetem ¤ M. Bucer felfogását elítélő állásfoglalását és kiadta saját fordításában a Tridenti Zsinat dokumentumainak gyűjteményét. G. vallási íróként is jelentős munkát végzett: saját átírásában, átdolgozásában közzétette a Comedia Homuli című épületes vígjátékot, írt művet a keresztény egyház részekre szakadásáról és polemikus szándékkal a katolikus tanítás igazát védelmező katekizmust is összeállított. Ugyancsak fontos és merész vállalkozása volt a Zsoltárkönyv saját fordításában való kinyomtatása, amelynek anyagához – laikus és vélhetően autodidakta létére – a magyarázatokat, kommentárokat is ő készítette.
Fő művei: Comedia Homuli, Köln: 1538.; Rede vnd Antwort der ietziger zwey spaltung in der Christlicher kirchen, Köln: 1541.; Psalter Dauids, Köln: 1538.; Fragstuck an alle Christglaubigen, Köln: 1545.; Catholischen Spangenbergischen Catechismus, Köln: 1561. Irodalom: BBKL. XXII. (HP)