GENNADIUSZ, II. /Gennadiosz Szkholariosz, Gennadios Scholarios, Geórgiosz Kurtészész/ (1405, Konstantinápoly – 1472, Konstantinápoly): görög ortodox teológus és filozófus, konstantinápolyi pátriárka. Jogot, bölcseletet tanult, a teológiában pedig ¤ Markosz Eugenikosz tanítványa volt. Már fiatalon magas bírói és udvari szisztségeket viselt és császári tanácsadóként részt vett a baseli és a keleti és a nyugati egyház unióját kimondó firenzei zsinaton is, ahol ő maga is egyik aláírója volt az egyesülési dokumentumoknak. Később G. szembefordult az unió eszméjével, ami miatt kegyvesztett lett és kolostorba vonult. Konstantinápoly 1453-as törökök általi elfoglalása után néhány évig viselte a konstantinápolyi pátriárkai tisztséget, élete utolsó évtizedében azonban az egyházkormányzásról lemondva egy makedóniai kolostorban élt. G. az egyik utolsó jelentős bizánci teológusként kiváló ismerője volt a patrisztikus és a későbbi ortodox teológiának, de nagy jártasságot szerzetett az antik bölcselet és a nyugati skolasztika szemllemi világában is. Az arisztoteliánus hagyomány lelkes híveként, egyfajta bizánci tomistaként élénk vitában állt ¤ G. G. Plethon platonizmusával és a kibontakozó reneszánsz szemléletével, közben pedig fontos kommentárokban magyarázta Arisztotelész logikai írásait és Porphüriosz munkáit, valamint a középkori skolasztikus bölcselet logikai traktátusait. G. számos latin skolasztikus művét fordította görögre, az alapvető teológiai kérdések zömének megítésésében pedig többnyire ¤ Aquinói Szent Tamás nézeteihez igazodott. Dogmatikai és bölcseleti munkái mellett írt egzegetikai, liturgikus értekezéseket, vitairatokat és verseket is. Szimbolikus jelentőségűvé vált az a beszéde, amelyben II. Mohamed szultán elött 12 szakaszban foglalta össze azokat az elveket, amelyek a keresztény hit lényegét hordozzák és ez a hitvallás is hozzájárult a pátriárkai széknek a muszlim hódítás utáni fennmaradásához.
Fő művei: G. Scholarios. Oeuvres complétes (L. Pétit - X. A. Siderides - M. Jugie), 1-8., Paris: 1928-36.; Ekthesis (A. Brassicanus), Wien: 1530.; Orationes Gregorii Scholarii in concilio Florentino habitae, Wien: 1964. Irodalom: M. Bonis: Geórgiosz Szkholariosz, Athína: 1953.; DictThéolCath. XIV.; LThK. IV.; RGG. II. (HP)