Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

GALURA, Bernhard (1764, Herbolzheim – 1856, Brixen): német katolikus teológus egyházmegyés pap, Brixen püspöke, a német katolikus megújulás jelentős, szellemében és szemléletében a dillingen-lanshuti körhöz és a tübingeni iskolához is közelálló képviselője. Fiatal éveiben Freiburgban volt lelkipásztor, hitoktató és tanulmányi felügyelő. 1815-ben kormánytanácsos lett Innsbruckban, 1820-tól pedig brixeni segédpüspökként szolgálta a katolikus megújulás ügyét. 1829-től Brixen püspökeként elsősorban a vallási élet, a hitoktatás és a lelkipásztorkodás megújításán fáradozott. Egyik első kezdeményezője volt a diák- és ifjúsági misék megszervezésének és a hitoktatási korhatár felemelésének és különösen nagy jelentőséget tulajdonított a szerzetesi közösségek ismételt bekapcsolásának az iskolai hitoktatás folyamatába. Művei jelentős részét is katekétikai témáknak szentelte, amelyeket az általa szókrateszinek nevezett, rávezető-megértető módszer szerint dolgozott fel. G. élesen elutasította a hitoktatás, a hitre való nevelés korábbi racionalista szellemű, "magyarázó" módszerét, amely helyett egy "beleélő" és "beleérző" típusú, a bibliai anyagra építő, a romantikus pedagógia eszméin alapuló eljárást javasolt. Több kérdés-felelet szerkezetű katekizmusa, hitoktatási szak- és kézikönyve vagy az otthoni, családi hitoktatást népszerűsítő munkája mellett G. népszerű dogmatikai kézikönyvet és erkölcstani összefoglalást is kidolgozott, sőt a hitoktató munka megkönnyítése érdekében még bibliai témájú, szentírási szövegekkel és kommentárokkal ellátott képeskönyvet is összeállított és általában is egyik kezdeményezője volt a hagyományos, iskolás katekizmus bibliai alapon történő megújításának.

Fő művei: Grundsatze der sokratischen Katechismusmethode, Augsburg: 1793.; Die Christkatholischer Religion in Fragen und Antworten für Kinder 1-5., Augsburg: 1796-1799.; Lehrbuch der christlichen Wohlgezogenheit, Augsburg: 1822.; Galerie biblischen Bilder mit erklarenden Text, 1-4., Augsburg: 1842-56. Irodalom: Katholische Theologen Deutschlands im 19. Jahrhunderts (Hrsg.: H. Fries – G. Schwaiger), Bd. 1., Kösel, München: 1975. (HP)


címoldal
index-G