FUSTEL DE COULANGES, Numa Denis (1830, Paris – 1889, Massy): francia történész és vallástörténész, az összehasonlító mítoszkutatás klasszikusa. Párizsban, az École Normale Supérieure-ön történelmet és filológiát tanult. 1860-tól Strasbourg egyetemén, később a Sorbonne-on volt a történelem professzora, néhány éven keresztül pedig az École Normale Supérieure igazgatójaként is tevékenykedett és 1875-től az Académie des Sciences Morales fogadta tagjai sorába. Történészi hitvallása szerint F. a tényeken alapuló pozitivista történetírás művelőjének tekintette magát és annak elveit a klasszikus antikvitás és a korai francia történelem vizsgálatában is igyekezett érvényesíteni. Az antik polisz históriáját és az archaikus társadalmak anyagi és szellemi valóságát vizsgálva F. az ősi, eredeti magántulajdonon alapuló társadalmi rend alapvető legitimációját a vallási életben jelölte meg, amelynek lényegét az őskultuszban, a halottak tiszteletében, a vallásilag megszentelt családi közösség társadalomteremtő erejében vélte felfedezni. ¤ E. Durkheim nézeteire is erős hatást gyakorló nézete szerint a társadalom, az állam fejlődése nem más, mint a törzsi-nemzetségi rend, a kultikus-vallási szféra és a társadalmi tulajdonviszonyok párhuzamos fejlődése, amely a kereszténységet megelőző korokban és vallási formákban elválaszthatatlan összetevője a civilizáció alakulásának. Nézete szerint a kereszténység éppen ezt az ősi, eredeti egységet szünteti meg, függetlenítve a jogot és a politikumot annak a hit és a vallási kultúra általi megerősítésétől, egyben pedig univerzálissá tágítva azt a vallási horizontot, amely a régieknél még a családi-vérségi kötelékek megerősítését szolgálta.
Fő művei: Le cité antique. Étude sur le culte, le droit, les institutions de la Grece et de Rome, Paris: 1864.; Histoire des institutions politiques de l'ancienne France 1-6., Paris: 1857-91.; Recherches sur quelques problemes d'histoire, Paris: 1885. Magyarul: Az ókori község. Tanulmány a görög és a római vallásról, jogról és intézményekről, Budapest: 1883. Irodalom: P. Guiraud: Fustel de Coulanges, Paris: 1896.; P. Fabre: Fustek de Coulanges, Paris: 1947.; A vallástörténet klasszikusai. Szöveggyűjtemény (Szerk.: Simon R.), Budapest: 2003. (HP)