FROBENIUS, Leo (1873, Berlin – 1938, Biganzolo): német etnológus és régész, a kulturális morfológia módszerének és a frankfurti etnológiai iskolának a megteremtője. Be nem fejezett egyetemi tanulmányok után a brémai néprajzi múzeum munkatársaként autodidakta módon szerezte néprajzi és antropológiai ismereteit és az 1890-es évektől jelentek meg első, a kultúrkörök elméletét megfogalmazó és az afrikai civilizációkra alkalmazó írásai. 1904-től azután F. afrikai kutatásait már a terepen folytatta: 1904 és 1935 között tizenöt nagyobb expedíciót vezetett a fekete kontinensre, amelyek során hatalmas tárgyi és szöveges anyagot gyűjtött, sok kötetnyi utibeszámolót készített és folyamatosan építette tovább O. Spengler filozófiájára támaszkodó, kulturális morfológiának nevezett, az egyes civilizációkat organikus egységnek, fejlődő és komplex valóságnak tekintő elméletét. 1920-ban F. alapította Münchenben a Forschungsinstitut für Kulturmorphologie nevű tudományos intézetet, amely 1925-ben Frankfurtba került át, mind a mai napig pedig Frobenius Institut néven a német etnológiai kutatások központja. Maga F. a 20-as évek végén vezetője lett Frankfurt néprajzi múzeumának, 1932-ben pediga helyi egyetemen tiszteletbeli professzúrát kapott és számos tanítványt nevelt, akik sorából az ősvallások ismert kutatója, ¤ A. E. Jensen a legjelentősebb. A primitív társadalmakról és azok vallási világáról vallott nézeteiben F. az empirikus evolucionizmus módszerét tekintette kiindulópontjának, magában a kultúra fogalmában pedig egy sajátos meg- és átélési elméletet dolgozott ki, amely az egyes kultúrköröket olyan, történetileg adott érték-, érzés- és eszmerendszereknek tekintette, amelyeket a benne élő emberi közösség meg- és átél, ennek legtermészetesebb módja pedig a valóság mágikus és mítikus átélésében van. F. szerint tehát minden kultúrának paideumája, lelkisége van és éppen ez tesz egy-egy civilizációt zárt, más civilizációkkal összemérhető egésszé.
Fő művei: Die Geheimbünde Afrikas: Ethnologische Studie, Hamburg: 1894.; Die Weltanschauung der Naturvölker, Weimar: 1898.; Der Ursprung der afrikanischen Kulturen, Berlin: 1898.; Probleme der Kultur 1-4., Berlin:1899-1901.; Die reifere Menschheit, Hannover: 1902.; Der schwarze Dekameron: Liebe, Witz und Heldentum in Inner-Afrika, Berlin: 1910.; Paideuma: Umriss einer Kultur- und Seelenlehre, München: 1921.; Atlas Africanus. Belege zur Morphologie der afrikanischen Kulturen 1-8., München: 1921-1933.; Atlantis: Volksmarchen und Volksdichtungen Afrikas 1-12., München: 1921-28. Magyarul: Afrikai kultúrák, Budapest: 1981. Irodalom: A. E. Jensen: Leo Frobenius. Leben und Werk, Paideuma 1., 1938.; J. Norkaitis: Kulturphilosophie und Kulturpsychologie von Leo Frobenius, Tübingen: 1955.; Voigt V.: A vallási élmény története, Budapest: 2004. (HP)