FREUD, Sigmund (1856, Freiburg/Mahren – 1939, London): osztrák zsidó orvos, pszichiáter, a pszichoanalízis módszerének kidolgozója, a modern valláslélektan egyik klasszikusa. Bécs egyetemén orvosi és pszichiátriai tanulmányokat folytatott, 1882-től pedig egy bécsi kórházban és pszichiáteri magánpraxisában kezdett hozzá az analitikus diagnosztika és terápia kidolgozását megalapozó anyaggyűjtéshez. 1885-től a bécsi egyetem magántanáraként, 1902-től rendkívüli professzoraként fokozatosan dolgozta ki a pszichoanalizis elméletét és orvosi módszertanát és felismeréseit számos külföldi előadókörúton is népszerűsítette. Az 1900-as évektől már számos tanítványa és követője akadt, a pszichanalitikusok pedig kezdeményezésére 1910-ben már nemzetközi társaságba is tömörültek. A mozgalom belső vitái és a külső bírálatok ellenére F. rendszere a lélekgyógyászat általánosan elfogadott módjává vált, ő maga pedig az 1910-es évektől alapvető munkákban alapvető ideológiai és lélekfilozófiai rendszerré építette tovább eljárását. További, ¤ C. G. Jung vagy ¤ A. Adler nézeteivel folytatott vitákkal tarkított és számára számos tudományos elismerést hozó életében Ausztria német megszállása hozott drasztikus változást: ekkor számos tudós közbenjárásának köszönhetően a hatóságok lehetővé tették külföldre távozását. Londonba költözött és ott is halt meg. F. lélektani elmélete az ösztönökből indult ki és azok elfojtásából magyarázta a lélek betegségeit, neurózisait. Magát a vallást is olyan patológiás tünetnek tekintette, amely nem más, mint a kollektív neurózis egyik formája. A vallás alapja nézete szerint az apa-fiú reláció, mint szexuális vetélytársak rivalizálása és az ősi apagyilkosság miatt támadó bűntudat kompenzációja, amire az ősi hitrendszerek és mitológiák sora épül. Totem és tabu című művében igyekezett ezt a tételt etnológiai és vallástörténeti adatokkal is alátámasztani, a rituális apagyilkosság teóriáját pedig híres Mózes-elemzésével támasztotta alá. A vallásról kialakított képe végső soron alapvetően negatív volt: a hit és az istenek világát a szorongó ember puszta projekciójának, kivetítésének tekintette, a vallási képzetektől való megszabadulásban pedig a lelki egészség helyreállításának eszközét látta. F. vallással kapcsolatos nézetei kezdettől igen heves vitát kavartak és miközben pszichoanalitikus elmélete általában elfogadásra lelt a tudományban, agresszív ateizmusa és leegyszerűsítő, ugyanakkor erősen spekulatív vallásszemlélete rövid idő alatt tudománytörténeti relikviává vált.

Fő művei: Totem und Tabu, Wien: 1912.; Moses und der Monotheismus, Wien: 1939.; Gesammelte Werke 1-18., London: 1940-52.; Magyarul: Egy illúzió jövője, Budapest: 1948.; Esszék, Budapest: 1982.; Bevezetés a pszichoanalízisbe, Budapest: 1986.; Mózes. Michelangelo Mózese, Budapest: 1987.; Totem és tabu, Budapest: 1990.; Pszichoanalizis, Budapest: 1991.; Az ősvalami és az én, Budapest: 1991.; Rossz közérzet a kultúrában, 1992.; Művei 1-11., Budapest: 1993-2003. Irodalom: Róheim G.: Primitív kultúrák pszichoanalitikus vizsgálata, Budapest: 1984.; F. J. Sulloway: Freud, a lélek biológusa, Budapest: 1987.; Nyíri T.: Mélylélektan és ateizmus, Budapest: 1993. (HP)