Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

FRECHT, Martin (1494, Ulm – 1556, Tübingen): német reformátor, a korai lutheránus teológia jelentős középutas képviselője. Heidelberg egyetemén humanista szellemben tanult teológiát és bölcseletet, 1518-ban pedig annak nyilvános fellépései hatására csatlakozott ¤ M. Luther mozgalmához. 1523-tól a heidelbergi egyetem artes fakultásának volt a dékánja, 1529-től a teológia professzora, 1530-ban az egyetem rektora. 1533-tól Ulm lelkipásztoraként ¤ S. Franck és ¤ K. Schwenckfeld radikális spiritualizmusa ellen folytatott Lutherhez közeli szellemi pozícióból küzdelmet, az úrvacsora-vitában pedig közvetíteni igyekezett Wittenberg és a radikálisabb protestáns irányzatok között. 1536-ban elfogadta a wittenbergi egységformulát és aktív részese volt a wormsi és regensburgi disputáknak. 1548-ban határozottan elutasította az augsburgi interim katolikusbarát rendelkezéseit. Erre válaszul a császári hatóságok még ebben az esztendőben több lelkésztársával együtt letartóztatták és fogságából csak a következő esztendőben szabadult. Ekkor Nürnbergbe vonult vissza, 1551-ben azonban Tübingenbe költözött, ahol a teológia professzorává nyet kinevezést, 1555-ben pedig az egyetem rektorává választották. Teológiai állásfoglalásaiban F. a korai lutheranizmus mérsékelt irányzatának, a kibontakozó lutheránus ortodoxiának volt a híve, de a philippiánusok mozgalmához nem csatlakozott és egész életében közvetíteni igyekezett a reformáció észak-és dél-német irányzatainak megújuló vitáiban. F. nagyobb, nyomtatásban is megjelent műveket nem alkotott; tevékenysége alkalmi írásai, beszédei, polemikus megnyilatkozásai alapján rekonstruálható.

Irodalom: RGG. II.; LThK. IV.; BBKL. II. (HP)


címoldal
index-F