FRANKL, Viktor Emil (1905, Wien – 1997, Wien): csehországi zsidó családból származó osztrák neurológus és pszichiáter, a modern valláslélektan logoterápiás irányzatának megteremtője. Bécs egyetemén folytatta orvosi tanulmányait és ezekben az években kötelezte el magát a pszichoanalitikus mozgalom mellett. Első írása már 1924-ben helyet kapott az Internationale Zeitschrift für Psychoanalyse hasábjain és ¤ S. Freud is levelezőpartneréül fogadta. A 20-as évek végétől a saját, elsősorban az emberi érzésvilágra és a személyes identitás válságára összpontosító elképzelését kiformáló F. Bécsben pszichiáteri praxist folytatott, amelyből fokozatosan bontakozott ki gyógyító munkájának sajátos, logoterápiának nevezett irányzata. 1938-ban, az Anschluss következtében orvosi működése lehetetlenné vált, 1942- és 1945 között pedig több koncentrációs tábort is megjárt, ahol egész családja, rokonsága is odaveszett. F. a háború után is Ausztriában maradt és számos amerikai előadókörútját leszámítva gyakorló orvosként és pszichológiai szakíróként élete végéig Bécsben dolgozott. F. Freud és Adler szemléletétől erősen eltávolodva, M. Heidegger fundamentálontológiájára, saját sok évtizedes orvosi praxisára és lágerélményeire hagyatkozva dolgozta ki a hit, a vallás, az isteneszme iránt erős affinitást mutató, logoterápiás egzisztenciaanalízisnek nevezett módszerét, mint a neurózisok leküzdésének útját. Alapvető feltevése szerint a lelki betegségek kiváltó oka az élet értelmébe vetett hit és bizalom megingása vagy hiánya; a gyógyulás útja tehát ennek az értelmességtudatnak a helyreállítását kívánja. Gyógyító eljárásának alapja ennek megfelelően a lételemzés, amely a személyiség transzcendens dimenziójának megnyitásával vagy helyreállításával, a személyiség pozitív érzelmi feltöltődésével és a személyes léthelyzetekre történő tudatos reflexióval lehet a lelki betegségekből való kilábalás forrása. Mindebből következően a modern keresztény lelkipásztori pszichológia számára is mintául szolgáló eljárása a vallásban más analitikus irányzatokkal ellentétben nem patológiás tünetet, hanem terápiás eszközt vél felfedezni.

Fő művei: Artzliche Seelsorge, Wien: 1946.; Die Existenzanalyse und die Probleme der Zeit, Wien: 1947.; Der unbewusste Gott. Psychoterapie und Religion, Wien: 1948.; Die Psychoterapie im Alltag, Wien: 1952.; Theorie und Therapie der Neurosen, Wien: 1956.; Der Mensch auf der Suche nach Sinn, Wien: 1975.; Logotherapie und Existenzanalyse, Wien: 1987. Magyarul: Az ember az értelemre irányuló kérdéssel szemben, Budapest: 1996.; Orvosi lélekgondozás, Budapest: 1997.; A tudattalan Isten, Budapest: 2002.; Irodalom: E. Fizzotti: Il significato dell'esistenza. La concezione psichiatrica di V. E. F., Milano: 1970.; U. Böschemeyer: Die Sinnfrage in der Existenzalanyse und Logotherapie V. E. Frankls, München: 1974.; F. Bucci: V. E. F. e la logoterapia, Milano: 1978. (HP)