Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

FRANCKE, August Hermann (1663, Lübeck – 1727, Halle): német evangélikus teológus és lelkiségi író, a pietizmus hallei iskolájának kiemelkedő alakja. Erfurt, Kiel és Lipcse egyetemén tanult teológiát, az utóbbi városban pedig bibliamagyarázó kört is alapított. 1685-ben misztikus élmények hatására ¤ M. de Molinos quietista írásait kezdte el fordítani és ekkor ismerkedett meg ¤ Ph. J. Spenerrel, a pietista mozgalom kezdeményezőjével. 1689-től egzegézist tanított Lipcsében, a következő évben pedig lelkészi hivatalt vállalt Erfurtban, de ezt az állását a lutheránus ortodoxia híveinek támadásai miatt rövidesen feladni kényszerült. Még 1690-ben Halle egyetemén lett a bibliai nyelvek tanára, néhány év múlva a teológia professzora, közben pedig lelkészi hivatalt is vállalt. 1715-től már Halle lelkésze volt, közben pedig megszervezte azt a teológiai szemináriumot is a városban, amely a pietrista mozgalom egyik központjává vált a későbbiekben. A bibliai kegyesség eszményét hirdető előadásaiban elsősorban az újszövetségi könyveket, különösen a páli leveleket vette sorra, népszerű Biblia-kiadásai révén pedig a Szentírás kegyes szellemű olvasását és az azon alapuló jámbor életvezetést Németország-szerte népszerűvé tette. F. ideálja a személyes hit és a buzgó vallásosság ügyének szolgálata volt; a teológiát gyakorlati, életvezetési modellnek, nem pedig tudományos tárgynak tekintette és élesen elutasította a dogmatika bölcseleti megalapozása iránti, a lutheránus ortodoxiában és a korai felvilágosodás mozgalmaiban is megfogalmazódó igényt. F. pietizmusa a 18. század népi vallásossága számára meghatározónak bizonyult, az általa közvetített teológiai mentalitás pedig máig is a protestáns hittudomány eleven irányzataként és szellemi magatartásaként él tovább.

Fő művei: Timotheus. Zum Fürbilde allen Theologiae studiosis vorgestellet, Halle: 1695.; Methodus studii theologici, Halle: 1723.; Öffentliche Zeugninis von Werk, Wort und Dienst Gottes. Theologische Schriften, 1-3., Halle: 1702. Irodalom: J. Wallmann: A pietizmus, Kálvin, Budapest: 2000.; RGG. II.; LThK. IV.; BBKL. II.; Görföl - Kránitz. (HP)


címoldal
index-F