Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

FRANCISCUS SYLVESTER de Ferrara (1474, Ferrara – 1528, Rennes): itáliai katolikus teológus és bölcselő, a skolasztika tomista iskolájának képviselője, dominikánus szerzetes. Itáliai rendi közösségekben sajátította el a klasszikus középkori bölcselet és a humanista szemlélet értékeit. Ezt követően Bologna egyetemén volt a filozófia professzora, házfőnök a ferrarai és bolgonai rendi közösségekben, később pedig a lombardiai provincia elöljárója. 1525-től generálisként állt a reformáció kihívására választ kereső dominikánus közösség élén, bekapcsolódott a ¤ M. Luther nézeteivel szembeni irodalmi polémiába és a halál is egy, szerzetesi közösségének megújítását célzó vizitációs utazás során érte. F. rendtársához és a rend kormányzásában elődjéhez, ¤ T. Cajetan de Vio bíboroshoz hasonlóan folytatója volt annak az eredetét tekintve ¤ J. Capreolus nevéhez fűződő itáliai dominikánus hagyománynak, amely a tomista rendszer értelmezését, magyarázatát és megújítását tekintette fő feladatának. Ebben a szellemben készített F. terjedelmes kommentárt ¤ Aquinói Szent Tamás Summa contra gentiles című művéhez. Ezek a magyarázatai Cajetan de Vio kommentárjaihoz hasonlóan bekerültek a tamási művek később mértékadó Piana és Leonina kiadásaiba is. F. kisebb kommentárokat készített Szent Tamás néhány rövidebb írásához és több Arisztotelész-műhöz is, amelyekben főként a reneszánsz platonizáló szemléletével és a késői nominalista nézetekkel szállt szembe. Az eredendően az egyház belső reformját sürgetők táborához tartozó F. a reformáció kibontakozásának éveiben pápai tanácsadóként részese volt a Luthert elítélő bulla kidolgozásának és közzétett egy, a reformátor Róma és az egyház tanítása elleni bírálatát elutasító apologetikus munkát is.

Fő művei: Commentarii de Summa contra Gentiles, Venezia: 1524.; De falsa libertate, Roma: 1525. Irodalom: C. Giacon: La seconda scolastica I-III., Milano: 1944.; DictThéolCath. XIV.; LThK. IV.; BBKL. II. (HP)


címoldal
index-F