Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

FLOROVSZKIJ, Jurij Vasziljevics /Florovsky, Georges/ (1893, Odessza – 1979, New York): orosz ortodox teológus, az emigráns ortodoxia spirituális megújulási mozgalmának jelentős alakja. Klasszikus és modern nyelveket, történelemet és bölcseletet tanult szülővárosa egyetemén, a helyi teológiai akadémián folytatott stúdiumai után pedig 1920-ban pappá szentelték. A bolsevik hatalom megszilárdulása után, 1922-ben a rövid ideig az odesszai egyetemen tanító F. is emigrációba kényszerült. 1925-től Párizsban, a Szent Szergej Teológiai Intézet patrisztikus professzoraként tanított és szoros szellemi kapcsolatban, időnként éles vitában állt az orosz emigráció olyan szellemi vezetőivel, mint ¤ Sz. Ny. Bulgakov vagy ¤ Ny. A. Bergyajev. A következő két évtizedben a bizánci és az orosz teológia történetének feldolgozását fő feladatának tekintő, az orotdoxia spirituális megújulását a szent hagyományhoz való visszatérésben látó F. több alkalommal is konfliktusba keveredett Bergyajev és Bulgakov szofiológikus szemléletével és a nyugati bölcseleti hagyományhoz közelítő perszonalizmusával. Ezt a szellemi eltávolodást követte, hogy F. 1949-ben áttelepült az Egyesült Államokba, ahol a new yorki Szent Vlagyimir Teológiai Szeminárium professzoraként dolgozott tovább. Ezekben az években F. meghatározó szerepet játszott az amerikai orosz ortodox közösség szellemi megújulásának és tudományos életének folyamatában, ökumenikus kapcsolatainak kibontakoztatásában, a neopalamista-patrisztikus teológiai gondolkodás győzelemre vitelében, amelyhez olyan jelentős szövetségeseket nyert meg a maga számára, mint az általa Párizsból Amerikába hívott ¤ J. F. Mejendorf és ¤ A. Schmemann. F. különösen egzegétikai műveiben bizonyult a patrisztikus hagyomány követőjének, amikor a nyugati teológia történeti egzegézisét elutasítva a keleti tradíció spirituális írásmagyarázata mellett foglalt állást.

Fő művei: Vosztocsnüje otci, Paris: 1930.; Vizantyijszkije otci 1-3., Paris: 1933.; Putyi russzkovo bogoszlovija-1-2., Paris: 1937-39.; Collected Works 1-14., New York: 1972-89. Irodalom: L. Shaw: Georges Florovsky's Modell of Orthodox Ecclesiology, New York: 1980. (HP)


címoldal
index-F