FLORENSZKIJ, Pavel Alexandrovics (1882, Jevlah – 1937, Leningrád): örmény százmazású orosz ortodox teológus, szerzetes, irodalom- és művészettörténész, matematikus, fizikus, elektromérnök, az orosz ortodoxia 1986-ban kanonizált 20. századi szentje és mártírja. Moszkva egyetemén matematikát, természettudományokat és bölcseletet tanult és 1905 körül került ismeretségbe a korabeli orosz szellemi élet szimbolista és istenkereső mozgalmaival, amelynek tagjai között a rövidesen az ő szellemi hatása alá kerülő ¤ Sz. Ny. Bulgakov, V. V. Roszanov, ¤ Ny. A. Bergyajev, a költő A. Blok, Z. Gippius vagy a zeneszerző A. Szkrjabin a legismertebbek. 1904-ben a fokozatosan a misztikus vallásosság felé forduló F. a moszkvai Teológiai Akadémia növendéke lett, ahol tanulmányait papként és szerzetesként fejezte be. A következő évtizedben bölcseleti és teológiai írások egész sorát adta közre, lelki vezetőként, lapszerkesztőként egy egész értelmiségi generáció szellemi formálódását irányította, 1911-től pedig a Teológiai Akadémia rektoraként mint az istenkereső, az ortodox hagyomány és a misztika felé tájékozódó mozgalom vezetője folytatta dogmatikai és bölcseleti tevékenységet, de közben verseket is írt és festőként is nevet szerzett magának. A Szergijev Poszad akadémiájának tanáraként, ahol teológiát, matematikát és művészettörténetet is tanított, F. 1917, sőt 1922 után is Oroszországban maradt és a korai bolsevik időkben az egyházi műemlékvédelem területén vállalt feladatokat. Az "osztályidegen" és "klerikális" F. 1921-től elektromérnöki tudását kamatoztatva Trockij felkérésére a villamosítási program (GOELRE-terv) munkatársaként dolgozott és több műszaki kézikönyv vezető munkatársaként is hírnevet szerzett magának, közben azonban sorra írta vallásbölcseleti műveit is. 1928-ban rövid időre letartóztatták, 1933-ban pedig szovjetellenes tevékenység vádjával Szibériába száműzték, ahonnan 1934-ben a hirhedt karéliai Szolovki táborba került át. A fogsága idején is fontos matematikai, művészettörténeti és vallási műveket alkotó és számos műszaki újítást kidolgozó, rabtársait tanító és közöttük evangelizáló F. ellen az NKVD. különleges bírósága 1937 őszén hozott halálos ítéletet, amelyet feltehetően decemberben végre is hajtottak, bár agyonlövetésének tényét kérdésessé teszik azok az ellenőrizhetetlen adatok, amely szerint csak 1943-ban pusztult el egy szibériai lágerben. Teológiai és bölcseleti műveiben F. az újkori idealista és perszonalista bölcseletnek és az orosz istenkeresők racionalizmusának volt éles bírálója, aki egy időre maga is a szolovjevi szofiológia hatása alá került ugyan, az ebből kivezető szellemi úton azonban azt a régi-új misztikus spiritualitást fedezte fel, amely a modern ortodoxia szellemi megújulásának egyik fő forrásává, az orosz ortodoxia az emigrációban kibontakozó spirituális-neopalamista fordulatnak a megalapozójává vált. Szellemi sokoldalúságát bizonyítja, hogy ikonográfiai felismerései, matematikai eredményei és műszaki megoldásai közül is több bizonyult időtállónak, szellemi-spirituális hatása pedig meghatározó jelentőségű az orosz ortodoxia mai világában is.

Fő művei: Koszmologicseszkije antinomii Kanta, Sergiev Posad: 1909.; O duchovnoj istyine, Moszkva: 1913.; Na zaprosij ducha, Moszkva: 1913.; Sztolp i utvergyenyije Istyini, Moszkva: 1914.; Okola Khomjakova, Sergijev Posad: 1916.; Ikonosztasz, Moszkva: 1922.; Szobranyije izucsenyije 1-4., Paris: 1985. Magyarul: Az ikonosztáz, Budapest: 1988. Irodalom: F. Ugyelov: Ob o Pavle Florenszkom, Paris: 1972.; R. Slesinski: P. F. , New York: 1984.; V. V. Zenkovszkij: Isztorija russzkoj filoszofii, Paris: 1989.; W. Goerdt: Russische Philosophie, Freiburg-München: 1984.; G. V. Florovskij: Putyi russzkogo bogoszlovija, Paris: 1937.; N. O. Losskij: History of Russian Philosophy, New York: 1951.; P. Jevdokimov: Christus im russischen Denken, Trier, 1977.; Az orosz vallásbölcselet virágkora 1-2. (Szerk.: Török E.), Budapest: 1988.; BBKL. XVII. (HP)