Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

FLATT, Johann Friedrich (1759, Tübingen – 1821, Tübingen): német lutheránus teológus, ¤ C. Ch. Flatt testvérbátyja, a racionális szupranaturalizmust hirdető régebbi tübingeni iskola képviselője. Tübingen egyetemén tanult teológiát, filozófiát és matematikát, egy rövid göttingeni tanulmányút után pedig 1785-ben lett Tübingenben a filozófia, 1798-ban a teológia professzora. Egykori tanára, ¤ G. Ch. Storr szellemi követőjeként F. is a felvilágosodással szembeforduló, biblikus alapokon álló racionális szupranaturalizmus követője volt, aki a modern kritikai szempontokat elutasítva és a Szentírás természetfeletti dimenzióit elfogadva a hagyományos egzegézis szellemében magyarázta a bibliai szövegeket. F. dogmatikusként és bölcselőként a kanti filozófia kiváló ismerője volt; akinek rendszeréről ő tartotta Tübingenben az első előadásokat. Néhány kollégájához hasonlóan F. is elfogadta a hagyományos metafizikával és dogmatikával kapcsolatos szkeptikus kanti álláspontot, ám elutasította azt a königsbergi bölcselő által javasolt megoldást, amely a vallás és a kereszténység lényegét a természetfeletti tényeket és a kinyilatkoztatás abszolut tekintélyét figyelmen kívül hagyva a racionális moralitásban igyekezett fellelni. Ennek megfelelően F. morálfilozófiai előadásaiban a vallásnak a moralitásra történő redukciója ellenében a moralitásnak a vallásból, a hitből és kinyilatkoztatásból való természetes és racionális kibontakozása mellett érvelt. A régi tübingeni iskola nézeteit összegző művei mellett F. jelentős folyóiratszerkesztői és tudományszervezői tevékenységet is kifejtett.

Fő művei: Commentatio in qua symbolica ecclesiae nostrae de deitate Christi sententia probatur et vindicatur, Göttingen: 1788.; Observationes quaedam ad comparandam Kantianam disciplinam cum christiana doctrina pertinentes, Tübingen: 1792.; Vorlesungen über christlichen Moral, Tübingen: 1823.; Vorlesungen über die Briefe Pauli 1-3., Tübingen: 1825-31. Irodalom: RGG. II.; LThK. III. (HP)


címoldal
index-F