Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

FLATT, Carl Christian (1772, Stuttgart – 1843, Stuttgart): német lutheránus teológus, ¤ J. Fr. Flatt testvéröccse, a racionális szapranaturalizmust hirdető régebbi tübingeni iskola képviselője. Tübingen és Göttingen egyetemén tanult teológiát és bölcseletet és az utóbbi helyen vált I. Kant filozófiájának értő ismerőjévé és bírálójává. Rövid lelkészi szolgálatot követően 1805-ben lett Tübingen egyetemén a dogmatika professzora, korábbi tanára, ¤ Fr. G. Süskind utóda. A későbbi évtizedekben professzori állása mellett számos egyházi tisztséget is viselt: volt egyháztanácsos, tanügyi tanácsos és Ulm generálszuperintendense is. A magát a felvilágosodás eszméi elleni küzdelemnek és a kanti racionális kriticizmus óvatos követése mellett kiállásnak elkötelező F. egy olyan bibliai megalapozású szupranaturalizmus híve volt, amelynek elveit elsősorban a régebbi tübingeni iskola megteremtőjének, ¤ G. Ch. Storr-nak a nézeteire építette, akinek késői dogmatikai szintézisét is kiadta német fordításban. F. élesen szembefordult G. W. Fr. Hegel bölcseletével és a belőle fakadó történetkritikai racionalizmussal is, amelyet a tübingeni egyetemen fő szellemi ellenfele, ¤ F. Ch. Baur képviselt, 1835-ben pedig nem kis szerepe volt abban, hogy az egyetem elítélő véleményt fogalmazott ¤ D. Fr. Strauss hégeliánus szellemű Jézus-könyvéről. Egzegetikai módszereiben F. elutasította a spakulatív bölcseleti megközelítést és helyette a természetfeletti mozzanatok megőrzésével, a hagyományos kronológia és magyarázat elvei szerint igyekezett interpretálni a bibliai szövegeket. Szisztematikai és biblikus munkássága mellett F. több, enyhén pietista szellemű imakönyvnek is a szerzője volt.

Fő művei: Philosophisch-exegetische Untersuchungen über die Lehre der Versöhnung der Menschen mit Gott 1-2., Stuttgart: 1797-98.; G. Ch. Storr: Lehrbuch der christlichen Dogmatik (übers. u. hrsg.), Stuttgart: 1803.; Morgen- und Abendgebete auf alle Tage des Jahres, Tübingen: 1821. Irodalom: A. Ritsch: Die christliche Lehre von der Rechtfertigung und Versöhnung 1-2., Tübingen: 1870.; RGG. II.; LThK. III. (HP)


címoldal
index-F