FICINO, Marsilio (1433, Figline/Valdarno – 1499, Careggi/Firenze): itáliai humanista, filozófus és orvos, a firenzei humanisták körének és a reneszánsz platonizmusának meghatározó alakja. Firenze, Pisa és Bologna egyetemein klasszikus nyelveket, bölcseletet, retorikát és orvostudományokat tanult, ezt követően pedig Bolognában orvosi gyakorlatot folytatott, miközben szabad idejében Platón műveit és kora asztrológiai irodalmát tanulmányozta. 1462-ben Firenze városura, Cosimo de Medici hívta meg az általa alapított Bibliotheca Laurenziana és az antik mintát követő Accademia Platonica munkatársának, városi házat, vidéki villát és anyagi függetlenséget biztosítva számára a tudományos tevékenységhez. A Mediciekhez fűződő barátsága, ¤ Savonarola gondolataival való vitája és tanítványaival, elsősorban ¤ Giovanni Pico della Mirandola nézeteivel való párbeszéde töltött ki élete java részét, miközben művein és fordításain dolgozott. 1473-ban felvette az egyházi rendeket, kanonoki javadalmat nyert és hitszónokként is nagy népszerűségnek örvendett Firenzében. F. egész gondolkodói életműve Platón és a platonikus gondolati hagyomány megújításának szolgálatában áll. Így lefordította latinra a Corpus Hermeticumot, Platón általa kommentárokkal is ellátott összes műveit, ¤ Dionüsziosz Areopagitész írásait, élete utosó éveiben pedig Plótinosz munkáit is. Saját vallásfilozófiai írásai sorában az egyik legjelentősebb a De christiana religione, amely nagyszabású hitvédő irat, a platonikus istentan és a keresztény teológiai hagyomány összefoglalása és összhangjának bizonyítása, amelynek részeként a szerző egy erősen reneszánsz szellemű morális krisztológia körvonalait rajzolta meg. F. főműve az ezt követően keletkezett Theologia Platonica, amelynek fő tárgya a lélek halhatatlanságának igazolása, eljárásának lényege pedig a platóni idea-elmélet és a keresztény antropológia összhangjának feltételezése. Filozófiai stúdiumai mellett F. behatóan foglalkozott az orvostudományok, a mágia és az asztrológia kérdéseivel is és határozott összefüggést vélt felfedezni a világot irányító isteni szellem, az égitestek mozgása és az emberi szervezet működésének mechanizmusa között.

Fő művei: De dignitate hominis, Firenze:1486.; In Convivium Platonis sive de amore, Firenze:1494.; Theologia Platonis de immortalitate animae, Firenze:1482.; De christiana religione, Firenze:1474.; De triplici vita, Firenze:1489.; Marsilii Ficini Opera Omnia 1-2., Basel: 1576. Magyarul: Platonikus írások, Budapest: 2003. Irodalom: W. Beierwaltes: Marsilo Ficinos Theorie des Schönen im Kontext des Platonismus, Heidelberg: 1980.; P. O. Kristeller: Die Philosophie des M. F., Frankfurt/M.: 1972.; C. Vasoli: Filosofia e Religione nella Cultura del Rinascimento, Milano: 1988.; RGG. II.; LThK. III.; BBKL. XIV. (HP)