FERENC, Assisi Szent /Giovanni Bernardone, Il Poverello/ (1181, Assisi – 1226, Assisi): itáliai teológiai író és misztikus, a ferences rend alapítója. Gazdag kereskedő fiaként a korabeli itáliai polgárság szokásos műveltségére tett szert és kezdetben apja mesterségét folytatta. Ezt követően a katonáskodást választotta, de kevés szerencsérel; egy esztendőt perugiai hadifogságban töltött, második hadi próbálkozása idején pedig idegláz sulytotta és ekkor voltak első látomásai. Ezek hatására szakított korábbi életével; remeteségbe vonult, Rómába zarándokolt, kéregetésből élt és leprások ápolásával kezdett foglalkozni. Családjával véglegesen szakítva 1209-ben a Porziuncula templomban kapta végleges meghívását az evangéliumi szegénységre és a szerzetesi életre; még ebben az évben követők gyűltek köréje és elkészítette az új közösség regulájának első változatát, amelyre a következő évben pápai jóváhagyást kapott. Gyorsan gyarapodó, evangéliumi szegénységben élő közössége ettől kezdve a prédikálást és a hittérítést, a pogányok és eretnekek közötti munkát tekintette fő feladatának. F. 1219-20-ban a Szentföldön járt, ahol a szultánnal is találkozott, közben pedig az új szerzetesi közösség (OFM; Ordo fratres minores) végleges alapszabálya is elkészült és végleges pápai jóváhagyást nyert. A gyenge idegzetű és beteges F. még személyesen irányította rendházak egész sorának alapítását Európa szinte valamennyi országában, ám állapota gyorsan romlott. 1224 őszén jelentek meg a stigmák (Jézus sebei) a testén, két évre rá pedig szülővárosában meghalt. Halála évében már javában folyt a ferences közösség hallatlanul gyors ütemű fejlődése, maga a rendalapító pedig már 1228-ban a szentek sorába emelkedett. Rendi szabályzatai mellett F. legjelentősebb, bár csak részben hiteles alkotása az a Virágoskert néven ismert gyűjtemény, amely beszédeit, költeményeit, közötte a híres Naphimnuszt tartalmazza és spiritualitásának misztikus mélységeibe enged betekintést. Ebből és az életrajzi beszámolókból kivehetően F. a rajongó, népi vallásosság misztikus-naturalista, már-már panteisztikusan természetimádó változatát és az ókeresztény egyszerűség és szegénység ideáljait képviselte, ugyanakkor azonban szigorúan ragaszkodott az egyház tanító és kormányzó tekintélyének elismeréséhez. Alakját rövid idő alatt számtalan legenda és kegyes történet vette körül és sorra születtek meg életrajzai is, amelyek közül a legjelentősebb ¤ Tommaso da Celano legendája és az alapító hivatalos, ¤ Bonaventura által készített élettörténete. Halála után röviddel F. már a nyugati egyház egyik legnépszerűbb szentje volt, 1939 óta Olaszország védőszentje, az általa alapított szerzetesi közösség pedig halála után bekapcsolódott a keresztény teológia és bölcselet művelésének, a skolasztikus tudományosság kibontakoztatásának folyamatába.

Fő művei: I Fioretti di San Francisco, Cantico del Frate sole (Laudes creaturam); Magyarul: Assisi Szent Ferenc virágoskertje, Budapest: 1986.; Celanoi Tamás: Szent Ferenc élete, Budapest: 1993. Irodalom: A. Fortini: Vita di S. F., Milano: 1926.; A. Fortini: Nova Vita de S. F. 1-4., Assisi, 1959.; DictThéolCath. VI.; LThK. IV.; RGG. II.; BBKL. II. (HP)