FÉNELON de Salignac de la Mothe, Francois (1651, Chateau de la Mothe – 1715, Cambrai): francia katolikus teológus, filozófus és író, egyházmegyés pap, 1695-től Cambrai érseke, a kvietizmus jelentős képviselője. Fiatal éveiben ¤ J. B. Bossuet szellemi köréhez tartozott és kivette a részét az okkazionalizmus, főleg ¤ N. Malebranche nézetei ellen kibontakozó vitából. Több mint egy évtizeden keresztül katolizált hugenotta lányok nevelőintézetének lelki vezetőjeként tevékenykedett, majd megismerkedve ¤ Guyon asszonnyal, a francia kvietizmus spirituális irányzatának megteremtőjével, maga is ennek a mozgalomnak a híve és teológiai védelmezője lett. Éveken keresztül a trónörökös (a leendő XV. Lajos) nevelője volt, tagja lett az Akadémiának, miközben a kvietizmus kérdésében egykori mesterével, Bossuet-vel folytatott komoly vitát. Amikor az általa védelmezett kvietista nézeteket és írásainak 23 tételét 1699-ben pápai bréve elítélte, F. alávetette magát a döntésnek; visszavonult Cambraiba és élete utolsó két évtizedében érsekségében - szakadatlan irodalmi működése mellett - komoly lelkipásztori munkát folytatott. Már legkorábbi írásaiban is foglalkoztatták a nevelés kérdései; ebben a témában írt szakmai értekezést is az ifjuság neveléséről, de nagyobb jelentősége volt ennél híres pedagógiai regényének, a Les Aventures de Telemaque című munkának, amely a felvilágosodás neveléselméletének egyik klasszikus műve. F. aktív részese volt a korszak hitvitázó, polemikus teológiai irodalmának: Malebranche-kritikája mellett írt a janzenizmus ellen, élete utolsó éveiben pedig Spinoza panteizmusát bírálta. Isten létéről és tulajdonságairól szóló népszerű vallásbölcseleti művében Cicero és ¤ Szent Ágoston gondolataira és az ontoteológiai magyarázatra hagyatkozva érvelt a természetfeletti Lét realitása mellett. Ugyanakkor F. életművének jelentős hányadát a kvietizmus alátámasztása és igazolása érdekében kidolgozott művek alkotják. ¤ Alexandriai Szent Kelemen és a patrisztikus hagyomány annak a spiritualitásnak a hitelességét igazolja véleménye szerint, amelyet a hitben misztikus megvilágosodás által szerzett lelki nyugalom, a kvietista szemlélet lényege kínál. Ebben a tárgyban legjelentősebb műve az Explication des maximes des saints sur la vie interieure címet viselő könyve volt, amely nézetei 1697-es elítélésének illetve a Bossuet-val kibontakozó vitának is alapjául szolgált. Ennek a műnek fő témája az Isten iránti szeretet tartalmának és formáinak elemzése volt, az istenszeretet lényegének pedig a teljes önátadást és érdektelenséget jelölte meg. F. végül a könyv Róma által kifogásolt 23 tételét visszavonta, maga a kvietizmus és az e mű körül kibontakozó, F. számtalan spirituális írásának és kiterjedt levelezésének forrásául is szolgáló vita a katolikus lelkiségi irodalom egyik legjelentősebb újkori eseményének tekinthető.
Fő művei: De l'éducation des filles, Paris: 1687.; Réfutation du systeme de P. Malebranche sur la nature et la grace, Paris: 1688.; Le gnostique de saint Clément d'Alexandrie, Paris: 1690.; Memoire sur l'état passif, Paris: 1692.; Explication des maximes des saints sur la vie interieure,Paris: 1697.; Les Aventures de Télémaque, Paris: 1699.; Dialogues des Morts, Paris: 1700.; Réfutation des erreurs de Benoit de Spinoza, Paris: 1731. Magyarul: Télémaknak, az Ulisses fiának csudálatos története, Európa, Budapest: 1980.; Értekezés Isten létéről és tulajdonságairól, Szent István Társulat, Budapest: 2002. Irodalom: J. Lemaitre: Fénelon, Alcan, Paris: 1910.; H. Gouhier: Fénélon philosophe, Aubier, Paris: 1977.; Görföl - Kránitz. (HP)