EYBEL, Johann Valentin (1741, Wien – 1805, Linz): osztrák katolikus teológus és kánonjogász, egyházmegyés pap, a felvilágosodás és a jozefinizmus híve. A bécsi egyetemen tanult és 1773-tól ugyanott lett az egyházjog professzora. 1779-ben egyházellenes, a febroniánus, racionalista és jozefinista eszméket hirdető nézetei miatt Róma kiközösítette, aminek következtében tanszékéről lemondani kényszerült. Ezt követően uralkodói megbizatással Linzben lett az egyházi ügyek referense, majd kormánytanácsos, II. József egyházpolitikai törekvéseinek buzgó hivatalnok-támogatója, magas rangú bírói testületek tagja. Irodalmi tevékenysége is a jozefinista egyházpolitika szolgálatában állt: művek sorában érvelt a pápai hatalom korlátozottsága és az uralkodó vallási ügyekben való illetékessége mellett, történeti műveiben pedig a szerzetesrendek feloszlatásának történeti megalapozásához szállított érveket. E. a kánonjog területén elsősorban a régi egyház és a modern kánonjog közötti történeti folytonosságot tagadta és azon a nézeten volt, hogy a modern időkben inkább a felvilágosult állam és nem az egyházi hagyomány véleményét kell mértékadónak tekinteni. E. számos egyházpolitikai aktualitású brossúrával is a nyilvánosság elé lépett; ezekben a püspöki és a pápai hatalom korlátozottságát hirdette és azt, hogy a felvilágosult államnak és uralkodójának meghatározó szerepe lehet az egyház életének alakításában. Róma ezeket a megnyilatkozásokat határozottan elutasította és E. munkáinak zömét indexre tette.

Fő művei: Corpus iuris pastoralis novissimi, Wien: 1776.; Introductio in ius ecclesiasticum catholicorum 1-4., Wien: 1777.; Was ist ein Bischof?, Wien: 1884.; Was ist der Papst?, Wien: 1887. Irodalom: LThK. III. (HP)