EDWARDS, Jonathan (1703, East Windsor/Connecticut –1758, Princeton/New Jersey): észak-amerikai kongregacionista lelkész és teológus, a puritán hagyomány legjelentősebb újvilági képviselője. A Yale Kollégiumban tanult teológiát, bölcseletet és természettudományokat, 1727-től pedig Northampton kongregacionista lelkészeként szolgált. 1735-ban csatlakozott a kongregacionista közösségben kibontakozó, erősen kálvinista színezetű ébredési mozgalomhoz, amelynek követői az egyházhoz tartozás lényegének nem a keresztséget, hanem a személyes megtérés-élményeket tekintették. Az e szigorú felfogás körül kibontakozó viták végén, 1750-ben E. megvált lelkészi szolgálatától és Stockbridge-be költözött, ahol tanított, missziós munkát végzett és lelkészkedett is, halála évében pedig Princeton kollégiumának elnökévé választoták. E. teológiai nézeteiben J. Locke szenzualizmusára és a radikális kálvinizmusra támaszkodó elméletet dolgozott ki a kegyelmi állapot megtapasztalásáról és igen élesen bírálta azt az arminiánus véleményt, amely az isteni kegyelem befogadásához az emberi akarat szabad közreműködését is szükségesnek mondta. Az ember vallási érzületéről értekezve E. azt a nézetet képviselte, amely igen élesen megkülönböztette a kegyelmi érzelmek állapotát az ember hétköznapi érzelmi megnyilvánulásaitól. Konzervatív nézeteivel E. nagyban járult hozzá, hogy a kripto-protestáns fundamentalizmus egészen a 19. század végéig uralkodó irányzat maradt az amerikai protestáns teológiában.
Fő művei: Faithful Narrative of the Surprising Work of God, New Haven: 1737.; Sinners in the hands of an angry God, New Haven: 1741.; A Treatise concerning Religious Affections, New Haven: 1746.; Humble Inquiry concerning the Qualifications for Membership in the Visible Christian Church, New Jersey: 1749.; Inquiry into the Freedom of the Will, New Jersey: 1754.; The Works of President Edwards 1-10., New York: 1830. Magyarul: Ébredés az egyházban, Koinónia, Kolozsvár: 2001. Irodalom: S. Hopkins: Life of the Rev. J. Edwards, London: 1833.; A. V. G. Allen: Life and Writings of J. E., London: 1889.; RGG. I.; LThK. III.; Görföl–Kránitz. (HP)