Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

DURANDUS de SANCTO PORCIANO /Durand de Saint-Pourcain/ (1275, St. Pourcain-sur-Sioule – 1334, Meaux): skolasztikus teológus és filozófus, dominikánus szerzetes, kezdetben rendi neveltetése okán tomista, majd ¤ Aquinói Szent Tamás kritikusa, az utókor által adományozott megtisztelő nevén doctor resolutissimus vagy doctor modernus. Clermont dominikánus konventjében kezdett tanulmányait Párizsban fejezte be és rövid ideig tanított is a teológiai fakultáson. 1313-ban Avignonba, a pápai udvarba került, ahol a lector sancti palatii tisztségét viselte. 1317-ben Limoux, a következő évtől Le Puy en Velay, 1326-tól Meaux püspöki székét töltötte be. D. párizsi évei alatt írt, ¤ Petrus Lombardus Szentenciáskönyvéhez készített kommentárjaiban fordult szembe a dominikánus közösségben ekkor már szellemi normának számító tomista felfogással és az azt előíró 1268-as rendi utasítással. Véleményének alakulása heves vitát váltott ki: ¤ Herveus Natalis bírálatának hatására D. az 1310-es évek elején átdolgozta korábbi munkáját, ám 1313 végén egy rendi vizsgálóbizottság ennek tételeit is elmarasztalta. Az időközben ¤ Duns Scotus nézeteihez és a mérsékelt nominalizmus álláspontjához közeledő D. az őt ért támadásokra Excusationes című munkájában válaszolt, a tomizmussal való végső szakítást pedig avignoni korszakában írott Quodlibetái jelentették. Az ekkor már a rend kötelékében általánosan elfogadott tomista tételek közül D. tagadta a teremtményi létrendben a létezés és a lényeg reális különbségét vagy a matéria individualizáló szerepét és kétségbe vonta a teológia szigorúan tudományos természetét is. A középkor késői szakaszában a tomista iskola őt tekintette egyik fő ellenfelének, Szentencia-kommentárját pedig főleg ¤ Johannes Capreolus illette éles kritikával.

Fő művei: Commentarius in IV libros sententiarum P. Lombardi (Paris: 1508.); Tractatus de iurisdictione ecclesiastica de legibus (Paris: 1506.); Excusationes; Tractatus de animarum Sanctorum; Quaestio de natura cognitionis; Tractatus de habitibus; Quodlibeta avenionensia tria. Irodalom: J. Koch: D. de S. P., BGPhM. 26/1., Münster: 1927.; DictThéolCath. IV.; LThK. III.; RGG. II. (HP)


címoldal
index-D