Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

DREY, Johann Sebastian von (1777, Killingen - 1853, Tübingen): német katolikus teológus és bölcselő, egyházmegyés pap, évtizedeken át tübingeni egyetemi tanár, a felvilágosodással szembeforduló német romantikus teológia tübingeni iskolájának vezető alakja, a megújulás vezető orgánumának számító Theologische Quartalschrift alapító szerkesztője. A dogmatikát megalapozni kívánó ismeretelméleti felfogásában Schelling transzcendentál-filozófiájának egyéni értelmezéséből indult ki és kereste a kinyilatkoztatás racionális értelmezéséhez alkalmas, de a hit misztikus dimenziójára is figyelő filozófiai és teológiai fogalomrendszert. Műveiben, különösen Kurze Einleitung in das Studium der Theologie című munkájában alapvető jelentőséget tulajdonított a hit értelmi és természetfeletti jellege közötti közvetítés folyamatában a történelemnek, a kinyilatkoztatás történeti kibontakozásának. Elsők között vetette fel a dogmák, a hittételek történetiségének, históriai alakulásának, változásának a kérdését, és erre alapozta a hagyományos statikus nézetekkel szakító egyháztanát, amely gondolat miatt az 1830-as években Róma részéről komoly támadások is érték. Teológiai rendszerének organikus-historicista szemlélete vált a tübingeni iskola nézeteinek lényegéve, amelyet tanítványai - ¤ A. Möhler, ¤ J. E. Kuhn - a romantikus ¤ Görres-kör vagy ¤ I. Döllinger vittek tovább, de nézetei termékenyítőleg hatottak még a római iskola teológiai próbálkozásaira, ¤ Kleutgen és ¤ Scheeben nézeteire is. Végeredményben alapvető törekvése volt a teológia szigorúan tudományos diszciplinává formálása, de aktív szerepet vállalt a németországi egyházpolitikai küzdelmekben is.

Fő művei: Kurze Einleitung in das Studium der Theologie, Manz, Tübingen: 1819.; Die Apologetik als wissenschaftliche Nachweisung der Göttlichkeit des Christentums in seiner Erscheinung, 1-3., Manz, Tübingen: 1838-47. Irodalom: Ch. Ph. Bd. I.; Katholische Theologen Deutschlands im 19. Jahrhundert (H. Fries - G. Schwaiger), Bd. 1., Kösel, München: 1975.; Theologie in Aufbruch und Wiederstreit. Die deutsche katholische Theologie im 19. Jahrhundert, (Hrsg.: L. Scheffczyk), C. Schünermann, Bremen: 1965. ; J. R. Geiselmann: Die katholische Tübinger Schule. Ihr theologische Eigenart, Herder, Freiburg: 1964. Görföl - Kránitz. (HP)


címoldal
index-D