Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

DÖLLINGER, Ignaz von (1799, Bamberg - 1890, München): német katolikus teológus, dogma- és egyháztörténész, egyházmegyés pap, a Görres-kör tagja, a bajor katolikus megújulás egyik vezető személyisége, müncheni egyetemi tanár, jelentős közéleti személyiség, aki ¤ Baader révén a német tradicionalistákkal, ¤ Möhler jóvoltából a katolikus tübingeni iskolával is élénk szellemi kapcsolatban állt és az 1860-as évek végéig a német katolikus szellemi élet vezéralakjának számított. Pályája kezdetétől, első, apologetikus korszakától D. az első keresztény századok egyháztörténetével foglalkozott és osztotta a tübingeniek véleményét arról, hogy a partisztikus korszak meghatározó jelentőségű a kereszténység, az egyház története és tanítása szempontjából. A 30-as évektől egyházpolitikai kérdésekben is hallatta szavát, majd a reformációról tett közzé erősen apologetikus szemléletű tanulmányokat és egy összefoglaló, a modern historicista szemléleten alapuló egyháztörténeti kézikönyvet is kidolgozott. D. a 60-as évektől - miközben folytatta a pogányság, a zsidóság és a kibontakozó kereszténység viszonyára vonatkozó kutatásait - egyre határozottabban szállt szembe IX. Pius pápa konzervatív irányvonalával és a merev skolasztikus szemlélet fokozatos térnyerésével, amely elleni tiltakozásul 1863-ban Münchenben teológustalálkozót is szervezett. Különösen élesen fordult szembe Róma törekvéseivel a pápai tévedhetetlenség dogmatizálása körül kibontakozott vitában; Janus álnéven ekkor közzétett írásaiban a pápák tanbéli tévedhetetlenségének eszméjét történetileg megalapozhatatlannak, elvileg pedig időszerűtlennek tekintette. 1871-ben a közben kihirdetett dogma elutasítása miatt kiközösítették; ezt követően nem csatlakozott az ókatolikus mozgalomhoz, hanem - bár némileg elszigetelődött - folytatta történészi és egyháztörténészi tevékenységét.

Fő művei: Lehrbuch der Kirchengeschichte 1-2. Manz, Regensburg: 1836-38.; Die Reformation, ihre innere Entwicklung und ihre Wirkungen im Umfange des Lutherischen Bekenntnisses 1.3., Manz, Regensburg, 1846-48. Irodalom: Katholische Theologen Deutschlands im 19. Jahrhundert (H. Fries - G. Schwaiger), Bd. 2., Kösel, München: 1975.; Ch. Ph. Bd. 1.; Görföl - Kránitz. (HP)


címoldal
index-D