Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

DOBMAYER, Marian (1753, Schwandorf – 1805, Amberg): német katolikus teológus, dogmatikus, a felvilágosodás kora hittudományának jelentős alakja, bencés szerzetes. Rendi tanulmányait Weissenohe rendi közösségében végezte, ezt követően pedig Neuburg an der Donau és Amberg rendi kollégiumában és Ingolstadt egyetemén volt a dogmatika és az egyháztörténelem professzora. Irodalmi működésének keretét a barokk skolasztikus hagyomány és az új, felvilágosult racionalista szemlélet közötti konfliktus adta. Ebben a szellemi helyzetben D. óvatos racionalizmusa egyike volt a legjelentősebb dogmatikai próbálkozásoknak a kétféle szellemi szemlélet összebékítése tárgyában. Eredetileg tankönyvnek szánt dogmatikai szintézisét élete során több változatban is kidolgozta; ennek legterjedelmesebb, nyolc kötetes változata a felvilágosodás korának egyik legjelentősebb, a szellemi szélsőségeket elkerülő, a bölcselet kanti fordulatára még nem reagáló munkája volt, amelyet a felvilágosult abszolutizmus időszakában a német nyelterület számos egyetemén tankönyvként használtak.

Fő művei: Conspectus theologiae dogmaticae, Amberg: 1789.; Systema theologiae catholicae 1-8., Sulzbach: 1807-19.; Institutiones theologiae in compendium redactae 1-2., Sulzbach: 1821. Irodalom: LThK. III. (HP)


címoldal
index-D