DAVID de DINANT (1160 k., Dinant – 1217, Paris): nématalföldi születésű heterodox skolasztikus filozófus, klerikus, a középkori materialisztikus panteizmus képviselője. Életéről nagyon keveset tudunk, az azonban bizonyos, hogy 1190 körül Párizsban ¤ Amalrich de Bene tanítványa volt és később maga is tanított a formálódóban lévő párizsi egyetem artes fakultásán. Mivel D. nézeteinek jelentős részét az 1210-es párizsi zsinat eretnekségként elítélte és művei máglyára vetését rendelte el, egyetlen munkája sem maradt az utókorra; nézeteiről rövid töredékek, idézetek, hivatkozások valamint az őt elmarasztaló dokumentumok és ¤ Albertus Magnus fél évszázaddal későbbi utalásai alapján alkothatunk képet. Így szinte bizonyos, hogy D. egyik szellemi örököse volt ¤ Jonannes Scotus Eriugena misztikus naturalizmusának, a chartres-i iskola platonikus természetbölcseletének és ¤ Avicenna pán-pszichizmusának, egyben pedig mestere, Amalrich de Bene nézeteit radikalizálta egy egyértelműan anyagelvű panteizmus irányába. Így bizonyosra vehető, hogy tagadta a Szemntháromság személyeinek szubsztanciális önállóságát, az egyetlen isteni szubsztanciát pedig az arisztotelészi materia primával, az anyagi ősszubsztanciával azonosította. A világot alkotó elemek így az ő értelmezésében egyrészt Isten, mint ős-anyag, másrészről az avicennai egyetemes intellektus, mint a létezés formai elve. Talán egyenesen tőle származik az az amalrikiánus eretnekségre jellemző nézet, amely Krisztus testi valóját a látható egyházzal és annak tagjaival azonosította. Az 1210-es párizsi zsinat után a IV. Lateráni Zsinat is elítélte ezeket az eszméket, D. további sorsáról azonban halálának feltételezett évét leszámítva semmit sem tudunk.

Irodalom: F. G. Hann: Über Amalrich von Bena und Dinant, München: 1882.; G. Théry: Autour du décret de 1210. D. de D. Etude sur son panthéisme materialiste, Kain: 1925.; H. Ley: Studie zur Geschichte des Materialismus im Mittelalter, Berlin: 1957.; H. Ley: Geschichte der Aufklärung und des Atheismus 2/2., Berlin: 1971.; DictThéolCath. IV.; LThK. III.; RGG. II. (HP)