COVERDALE, Miles (1488, York – 1569, London): angol reformátor és bibliafordító, eredetileg ágostonrendi szerzetes majd anglikán lelkipásztor, 1551 és 1553 között Exeter püspöke. Cambridge egyetemén tanult teológiát és bölcseletet és itt ismerkedett meg az 1520-as évek elején ¤ M. Luther írásaival is, amelyek hatására 1528-ban elhagyta szerzetesi közösségét és a katolikus egyházat és a hitújítók mozgalmához csatlakozott. Először Hamburgba ment, ahol közreműködött ¤ W. Tyndale Ószövetség-fordításának kidolgozásában, 1534-ben Antwerpenben pedig elkészítette a maga teljes angol nyelvű bibliafordítását, amely a Vulgata Santes ¤ Panginus féle verzióját, Luther német és Tyndale angol fordítását is tekintetbe vette. 1537-ben jelent meg az ő és Tyndale verzióját egyesítő Matthew-Biblia, 1539-ben pedig ¤ Th. Cranmer előszavával a további átdolgozásból származó Great Bible, amely rövidesen az anglikán reformáció hivatalos szövegévé vált. Közben C. angol nyelvű zsoltáros és énekeskönyvet is összeállított és német városok egész sorában szolgált lelkipásztorként. 1548-ban tért vissza Angliába, hogy közreműködjön a VI. Edward idején T. Cranmer által kezdeményezett egyházi reformok megvalósításában, amelyekben a lutheri szellemet igyekezett érvényre juttatni. Mária királynő uralma idején letették püspökségéről, fogságba vetették, 1555-ben pedig Németországba menekült, ahol néhány éven keresztül ismét lelkészként dolgozott. 1559-ben tért vissza hazájába és Londonban folytatta lelkipásztori tevékenységét, közben pedig szorgosan dolgozott korábbi bibliafordítása revízióján.
Fő művei: Goostly Psalmes and Spiritual Songes, Antwerpen: 1539.; Collected Works 1-2., London: 1844.46.; Memorials of Miles Coverdale, London: 1838. Irodalom: B. F. Westcott: A General View of the History of the English Bible, London: 1905.; W. Dallmann: M. C., St. Louis/Miss.: 1922.; J. F. Mozley: C. and his Bibles, London: 1953.; RGG. I.; LThK. III. (HP)